Warning: Undefined array key "options" in /home/klnojfkx/domains/egripost.hu/public_html/wp-content/plugins/elementor-pro/modules/theme-builder/widgets/site-logo.php on line 123
Kézilabda-ünnep volt szombaton Egerben - Egripost.hu

Kézilabda-ünnep volt szombaton Egerben

Városunk férfi és női kézilabdacsapata is kiváló játékkal biztosította be listavezető helyét.

A QHB-Eger a Pick Szeged U21-s csapatát látta vendégül. Az első negyedórában úgy tűnt, a papírformának számító győzelem nem is lesz olyan könnyű feladat. A csongrádiak a meccs elején megszerezték a vezetést, és ezt a 18. percig tartani is tudták. Innentől kezdve azonban az egriek belejöttek a játékba, és percről percre világosabbá tették, hogy nem véletlenül ők állnak a tabella élén.

A 32. percben mér kétszámjegyű vezetést szereztünk, és ez a végig így is maradt. A 20-30-as végeredmény bebiztosította a QHB-Eger listavezető pozícióját az NB1/B-ben.

Jóval nehezebb kihívás elé néztek a kézis lányok, akik a tabella harmadik helyén álló Szombathely csapatát fogadták. Az Eszterházy SC azonban nem illetődött meg, lendületesen kezdte a mérkőzést. Négy perc után már 4-1-re vezettünk, sőt a 18. percben már 11-3-ra húztunk el. Innentől akár sétagalopp is lehetett volna a meccs. De nem így alakult.

A második félidőben ugyanis a vasiak magukra találtak. A 42. percre már csak négy(21-17), a 48. percre már csak két (22-19) góllal jártunk előrébb. Ennél azonban már nem tudott jobban felzárkózni az ellenfél, a vége 30-28-as egri győzelem lett, amellyel megőriztünk első első helyünket az NB1/B tabelláján.

„Nehezen találom a szavakat arra, ahogyan elkezdtük ezt a mai meccset, mert olyan hozzáállással, akkor küzdőszellemmel, és tűzzel mentünk bele a találkozóba, amivel teljesen sikerült meglepnünk a Szombathelyet” – értékelt a találkozó után Zsadányi Sándor vezetőedző.

Hozzátette: az már a félidőben világos volt, hogy „nem létezik olyan forgatókönyv, amiben ezt végig tudjuk bírni, úgyhogy okosnak kellett lennünk”. „Azt gondolom, sok jó egyéni teljesítmény mellett, tényleg szeptembertől nézve a szezon legjobb teljesítményét nyújtva sikerült behúznunk ezt a rangadót is, ami sokat érhet a végelszámolásnál is” – összegzett Zsadányi.

(Fotó: Szepesi Áron/Eszterházy SC)

Facebook
Email