Húsvét után is folytatódik a járdák és utak megújulása

Több helyen is kezdődnek munkálatok, és vezetnek be forgalomkorlátozást.

Április 2-a, keddtől megkezdődik a Déva utca felújítása a COOP áruház melletti szakaszon.

A munkálatok során részleges pályaszerkezet cserét követően új aszfalt kopóréteg készül, emellett a garázssor felőli oldalon szegélycserét is végeznek.

Az előreláthatólag 3 hétig tartó felújítás mind az útpályát, mind az áruház felőli parkolórészt érinti, mely ideje alatt az útszakaszt lezárják.

A Kolozsvári utca és a Berze Nagy János utca közötti szakaszon kétirányú forgalmi rendet vezetnek be kerül bevezetésre.

Új járda épül a Tárkányi út – Egri út kereszteződésében.

Az új szakasz megépítése a Tárkányi út páros oldalán lévő járda végétől indul, mely az Egri út 10. számú ingatlan végéig tart. A meglévő földmedrű árok helyén zárt csatorna készül és erre épül az új járdaszerkezet aszfalt kopóréteggel. A járda építésével egyidőben az érintett ingatlanok kapubejárói és ezen szakasz csapadékvíz elvezetése is rendeződik.

A munkálatok várhatóan április 2-án kedden kezdődnek és május végéig tartanak majd.

Facebook
Email