A sorozatos gazdálkodási anomáliák miatt a csütörtöki közgyűlésen Mirkóczki Ádám kezdeményezte a Gárdonyi Géza Színház igazgatójának visszahívását.
A javaslat indoklásában azt írják: az egymást követő pénzügyi szabálytalanságok után a jogszabály értelmében a városvezetés nem is tehet mást.
Kaotikus gazdálkodás
Az idei költségvetésben az önkormányzat biztosította az intézmény részére a közös működtetési megállapodásban vállalt támogatás teljes összegét. De Blaskó hamarosan kifogyott ebből. Az intézmény a múlt hónapban plusz 23 millió forintot kért, ám ezt a Közgyűlés október 27-én már elutasította. Ezt követően kérvényezték az előirányzatok átcsoportosítását, hogy legalább az év végéig működni tudjon az intézmény.
A problémák fő oka, hogy a színház bevételei az utóbbi időben jelentősen megcsappantak, ám az igazgató ennek ellenére semmilyen takarékossági intézkedést nem hozott, sőt,
úgy költekezett, mintha egy remekül prosperáló teátrumot vezetne.
Idén is egymás után kötött szerződéseket, vállalt pénzügyi kötelezettségeket olyan összegekre, amelyeknek nyilvánvalóan nem volt már meg a fedezete. Ezeket az összegeket rendre a várossal akarta kifizettetni.
A törvény értelmében néhány kivételtől eltekintve a színház csak akkor vállalhat pénzügyi kötelezettséget, ha az önkormányzat Gazdasági Irodája előzetesen ellenjegyzi. Csakhogy ennek feltétele az, hogy a szükséges fedezet rendelkezésre álljon. Ezt Blaskó úgy próbálta megkerülni, hogy
rendre ellenjegyzés nélkül vállalt kötelezettségeket, a számlákat pedig a teljesítési határidő után nyújtotta be azzal az utasítással, hogy rendezze az önkormányzat.
A város ezeknek a számláknak a kiegyenlítését a törvény értelmében már nem tagadhatta meg.
Az így kizsarolt összegek az elmúlt fél évben közel másfél millió forintra rúgtak.
És a színház még így is kifogyott a pénzből.
Blaskó most is megúszta
A közgyűlési Fidesz-frakció azonban rendre támogatja a kormánypárthoz vállaltan közel álló direktor újabb és újabb forrásigényét. A kormánypárti képviselők a csütörtöki közgyűlésen is kiálltak Blaskó mellett. Oroján Sándor szerint csupán „néhány pár százezer forintos tételről” van szó, így az ügy jelentéktelen.
Mirkóczki Zita az ülésen elmondta: szerinte az ellenjegyzés nélkül vállalt kötelezettségek ügyét már tavasszal a Közgyűlés elé kellett volna vinni, és ezeket az összegeket ki sem kellett volna fizetni. Szerinte, mivel a „hivatali utat nem jártuk be”, jelenleg a direktor még csak „figyelmeztetésben” részesíthető. Hozzátette: a közös működtetési megállapodás értelmében az igazgató visszahívása előtt a polgármesternek előzetesen kérnie kell az illetékes minisztérium hozzájárulását.
Mirkóczki Zita korábban Blaskó Balázs vezetési módszereinek egyik legvehemensebb kritikusa volt, most mégsem támogatta a menesztését.
Hasonlóképpen foglalt állást „ellenzéki” frakciótársa, Komlósi Csaba is.
Dr. Bánhidy Péter jegyző emlékeztetett: Blaskó Balázst korábban már figyelmeztették a szabályok betartására. Hozzátette: a vonatkozó jogszabályok értelmében az igazgató utasítására az önkormányzatnak ki kellett fizetnie az ellenjegyzés nélkül vállalt kötelezettségeket is.
Farkas Attila megerősítette: a polgármester is levélben fordult már az igazgatóhoz, kérve a szabályos gazdálkodásra.
Mirkóczki Ádám hangsúlyozta: a fokozatosság elvét betartva kezelték a színház gazdálkodási anomáliáit. „Ha én egyből a Közgyűléshez fordultam volna már év elején, akkor azt mondták volna, hogy én csak a balhét csinálom” – fogalmazott a polgármester. Hangsúlyozta: a testület nem csak a színház ügyében dönt, de üzenetet küld a többi intézménynek is, be kell-e tartaniuk a szabályokat?
„Ha az óvodától, könyvtártól, sportiskolától elvárjuk a jogi kritériumok teljesítését, akkor ennek Blaskó Balázsra is vonatkoznia kell”
– szögezte le.
Hozzátette: a minisztérium hozzájárulását csak a Közgyűlés felhatalmazása alapján kérheti, ezt tehát eddig nem tehette meg.
Blaskó Balázs hosszasan beszélt arról, hogy a szabálytalanul eszközölt kiadásokra miért volt szükség. Arra azonban nem tért ki, hogy
ezeket a szerinte elengedhetetlenül fontos pénzügyi vállalásokat miért a teljesítési határidő után nyújtotta be és miért nem kért előzetesen ellenjegyzést rájuk?
A Közgyűlés a javaslatot elutasította, így Blaskó Balázs a színház kaotikus gazdálkodása ellenére is maradhat az intézmény élén.