Ismét a színház kaotikus gazdálkodásáról kellett tárgyalni a Közgyűlésben

A Gárdonyi Géza Színház vezetése idei előirányzataik módosítását kérte. A rendkívüli döntés azért vált szükségessé, mert az intézmény gazdálkodási anomáliái miatt novemberre elfogyott a szabad dologi előirányzatuk. 

Blaskó Balázs igazgató azt szeretné, ha a személyi juttatásokra szánt pénzből 22.571.150 Ft-ot, a járulékokra szánt öszegből pedig 2.934.250 Ft-ot átcsoportosítanának a dologi kiadásokra. (Ide tartozik a fizetéseken és járulékokon kívül szinte minden kiadás, például a számlák kifizetése, a karbantartási és anyagköltségek is.)

A 2022. évi költségvetésben az önkormányzat biztosította az intézmény részére a Közös működtetési megállapodásban vállalt támogatás teljes összegét, majd további 20 millió forint pótelőirányzatot is.

Az intézmény ennek ellenére a múlt hónapban újabb 23 millió forint kért, ám ezt a Közgyűlés október 27-én elutasította.

„Meg kell állítani az ámokfutást!”

A hétfői rendkívüli közgyűlésen Farkas Attila elfogadhatatlannak nevezte „Blaskó Balázs pénzügyi ámokfutását”, amelynek során a Polgármesteri Hivatal Gazdasági Irodájának ellenjegyzése nélkül is vállalt kötelezettségeket.

Hangsúlyozta: ha egy intézmény bevételei nem a terveknek megfelelően alakulnak, azt a gazdálkodása során figyelembe kell venni. Ehhez képest a színház novemberre elköltötte nemcsak az éves előirányzatait, de a 20 millió forintos pótelőirányzatot is.

Az alpolgármester szerint egy igazgató alkalmasságát az is minősíti, hogyan gazdálkodik a rá bízott pénzzel.

Leszögezte: „ezt az ámokfutást” meg kell állítani, mert ennek „végtelenül rossz üzenete van a többi intézményünk felé”, akik viszont megfelelően gazdálkodnak.

„Ha ez a pénz sem elég, akkor majd megint a Közgyűlésnek kell plusz támogatást biztosítania?”– tette fel a kérdést, arra kérve a testületet, ne támogassák a javaslatot.

Minden támogatást megkaptak, mégis elfogyott a pénz

Mirkóczki Zita elmondta: kikérte a Gazdasági Irodától, hogy mennyi támogatást kapott a színház tavaly és idén, illetve ezt pontosan mire költötték el. Blaskó Balázs ugyanis azt állítja, bizonyos összegeket nem kaptak meg az önkormányzattól. Hozzátette: ő maga „az egyik fő szószólója” annak, hogy rendet tegyenek a színház körül, de mivel a jelenlegi javaslat plusz támogatási összeget nem jelent, így ezt támogatni tudja.

Mirkóczki Ádám leszögezte:

az önkormányzat a Közgyűlés által megszavazott valamennyi támogatást maradéktalanul kifizette.

Oroján Sándor „fölösleges csuklóztatásnak” nevezte a rendkívüli közgyűlés összehívását. Szerinte a színház helyzetéért a városvezetés felelős, amely „képtelen elfogadni, hogy az igazgatót Blaskó Balázsnak hívják”.

Az intézmény fedezet és ellenjegyzés nélkül vállalt anyagi kötelezettségeiről, és a költségvetésén tátongó újra, meg újra betömött és újra, meg újra kinyíló lyukról a Fidesz frakcióvezetője nem beszélt. Az előterjesztést a kormánypárti képviselők megszavazták.

Mirkóczki Ádám emlékeztetett:

a rendkívüli ülést éppen Blaskó Balázs kérésére hívták össze, ez pedig „a jóindulat jele” a városvezetés részéről, hiszen az átcsoportosítás nélkül a színház működése már az idei évben sem lenne biztosított.

„Ha kíváncsi rá, miért kell most erről tárgyalnunk, kérdezze meg a színház igazgatóját” – tanácsolta a polgármester Orojánnak.

A Gazdasági Iroda részéről Dolenszky-Szőke Szilvia elmondta: a színházban várhatóan nem kell leépítésre számítani, mert a személyi juttatásokra szánt összegből átcsoportosított pénzt az intézmény a nem rendszeres kifizetéseken meg tudja spórolni.

Hozzátette: az önkormányzat nem tartott vissza támogatási összegeket, az EMMI is elfogadta a közös működtetéshez kapcsolódó tavalyi elszámolást. Jelezte azt is, hogy a színház jövőre mintegy 20 millió forinttal kevesebb bevétellel tervez, mint idén, tehát a problémák várhatóan a következő esztendőben sem szűnnek meg.

Az átcsoportosítást végül a Közgyűlés 10 igen, 1 nem, és 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Szociális és egészségügyi célokra nem, a színházi feneketlen zsákba adna pénzt a Fidesz

Az októberi ülésen elhangzott: a színház költségvetésében tátongó lyuk fő oka, hogy fedezet nélkül vállaltak kötelezettségeket. Oroján Sándor, a Fidesz frakcióvezetője így is támogatta az intézmény plusz forrásigényét.

Mirkóczki Ádám emlékeztetett: Oroján Sándor napirend előtti felszólalásában a Szociális, Urbanisztikai és Kulturális Bizottság tagjaként arról beszélt, hogy a város nem tud több forrást biztosítani egészségügyi és szociális célokra. „Ezekre nincs pénz, de a felelőtlen intézményi vezetést megfinanszírozzuk?” – tette fel a kérdést a polgármester.

A feneketlen zsák további tömése ezúttal Mirkóczki Zitának is sok volt, aki jelezte, hogy nem tudja támogatni a javaslatot, mert „a direktor úr addig folytatja ezt, ameddig megteheti”. A Gazdasági Iroda vezetője elmondta azt is: nem biztos abban, hogy a 23 millió forintos átcsoportosításra egyáltalán lenne forrás. Oroján Sándor ennek ellenére kitartott javaslata mellett, ám azt a Közgyűlés elutasította.

 

Facebook
Email