A kápolnai Macskaárvaháznak gyűjtenek az Egerszólát-Tarnamente focimeccsen

Gólonként egy-egy zsák minőségi macskaeledellel és egy zsák macskaalommal gyarapodnak az állatvédők.

A rangadónak számító október 21-i Egerszólát-Tarnamente megyei másodosztályú mérkőzésnek, a végeredményen kívül ez is tétje lesz, hiszen a két csapat vezetői és játékosai úgy határoztak: ezúttal nekik is közös ügyük lesz az állatvédelem.

– A Tarnamente SE pályája és öltözője nálunk Kompolton van, amire nagyon büszkék is vagyunk, hiszen itt minden civil közösségi összefogásból, és a focit, a falujukat szerető emberek önkéntes munkájából, magánadományaiból jött létre – meséli Blahó László, a Tarnamente SE elnöke, helyi polgárőrparancsnok, önkormányzati képviselő.

Hozzáteszi: a Tarnamente SE létrejötte egyúttal kifejezi azt a gondolatot is, hogy “bár mi büszke kompoltiak vagyunk, de Kál-Kompolt-Kápolna, a három tarnamenti, szinte összeépült szomszédfalú együttműködésre van ítélve”.

Amikor a szomszédos Kápolnán, Kiss Norbert ötszörös Európa-bajnok Macskaárvaházának gyüjtünk állateledelt, egyúttal magunkon is segítünk, hiszen például az állatvédelem ügyében nincsen alternatívája a tarnamenti összefogásnak Feldebrőtől Kálig

– fogalmaz a helyi politikus.

– Az autósport mellett egyre inkább a foci is népszerű terepe az állatvédelemnek, így nagyszerű alkalom lesz a Trollfoci médiatámogatásával, az egerszóláti pályán úgy játszani a csapatunknak, hogy közben a legelesettebbeken és legkiszolgáltatotabbakon segítünk – fogalmaz Szalóki Péter a Tarnamente SE elnökségi tagja, a csapat öregfiúk játékosa, Kápolna alpolgármestere, aki Kiss Norbi barátjaként gyakori vendég és önkéntes a Macskaárvaházban.

“Én biztos ott leszek szombaton Egerszóláton a meccsen: a foci, az állatvédelem és a szóláti barátok meglátogatása egyenként is vonzó program lenne, de a három együtt egyszerűen tökéletes “– mondja dr. Pápai Ákos ügyvéd, egri önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom Heves Vármegyei elnöke, aki arról is beszélt: igazi hungarikum a nemzeti radikális fociszurkolói szubkultúra közösségéből alakult Szurkolók az állatokért mozgalom, amelynek csapatával szintén nagyon várja a személyes találkozást szombaton Szóláton.

“Természetesen mi is a helyszínen szurkolunk majd, egyrészt az adományt érő góloknak, a Tarnamentének, és annak, hogy ezúttal bárki nyer, győzzön az állatvédelem”

fogalmazott Bóday Csilla, a Macskaárvaház titkára.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.