750 ezret fizetett ki a Városfejlesztés egy olaj-és hűtővízcseréért, amelyet az ügyvezető felesége autóján végeztek

Vagy az ország leglassúbb szervizében javíttatták az autót, vagy valami nagyon nem stimmel a számlával.

Megdöbbentő információk birtokába jutott az Egripost egy önkormányzati tulajdonú cég autójavítási költségei kapcsán. A munkálatokra 2022 decemberében került sor, a kölstégeket az Egri Városfejlesztési Kft. állta. Természetesen abban önmagában semmi különös nincs, hogy egy cég az általa használt autókat időnként szervizelteti. Csakhogy nem mindegy hogyan és mennyiért.

A kocsi a cég novemberben hivatalba lépett új ügyvezetője, Nagy István feleségének tulajdona.

A Városfejlesztés tőle vette bérbe tavaly decemberben.

Aztán hogy, hogy nem a jármű még abban a hónapban javításra szorult. Mivel azonban hivatalosan már a cég használatában volt, a költségeket is közpénzből állták.

A történet már eddig sem tűnik túl elegánsnak, ám igazán meglepő fordulatot a számla kiállításakor vett. Az autón végzett javítási, szervizelési munkálatokért ugyanis a Városfejlesztés összesen mintegy 850 ezer forintot fizetett ki. Ebből 750 ezer forintot az olajcseréért, a hűtőfolyadék cseréjéért, illetve a differenciálmű-olaj cseréjéért kértek el.

A megdöbbentően magas összeg mögött egyszerű ok húzódik meg:

A három folyadék cseréjéért ugyanis az anyagköltségen felül 16,5 munkaórát számoltak el.

Akinek van autója, az tudhatja: ezt a procedúrát szinte bármelyik szervizben elvégzik néhány óra alatt.

A fentiekről, illetve a rekordlassúságú autójavítás okairól Nagy Istvánnál is érdeklődtünk. Amint választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük cikkünket.

Bukott MSZP-s jelöltből cégvezető a Fidesz jóvoltából

Nagy István novemberben került az Egri Városfejlesztési Kft. élére.

korábban 12 éven át volt az MSZP önkormányzati képviselője, 2010-ben pedig a párt polgármester-jelöltje is volt, de alulmaradt Habis Lászlóval szemben.

2014 októbere és 2016 májusa között ő állt a párt egri szervezetének élén.

Az egykori szocialista politikus idén sajátos hátszéllel került vissza a városi közéletbe. Szeptemberben az EVAT Zrt igazgatótanácsa (melynek tagjait a Fidesz-frakció és a velük együttműködő „ellenzéki” képviselők választották meg a Közgyűlésben februárban) egy elvileg „nyílt pályázat” keretében őt jelölte a Városfejlesztési Kft élére. A javaslatot természetesen az Oroján Sándor fideszes frakcióvezető és szövetségesei által alkotott közgyűlési többség is jóváhagyta.

Mirkóczki Ádám polgármester azonban vétót emelt a döntés ellen, mivel úgy ítélte meg, hogy Nagy István kinevezése ellentétes a város érdekeivel. Az ügy visszakerült a képviselő-testület elé, amely azonban ismét ugyanazt a határozatot hozta. A ex-szocialista politikus tehát novemberben a cég élére állhatott.

Így már annak sincs akadálya, hogy felvegye fizetését, amely nem kevesebb, mint

elődje bérének négyszerese. 200 ezer helyett 800 ezer forint.

December elején írtunk arról, hogy a céghez Nagy istván egyik büntetett előéletű volt párttársát és kollégáját tervezték felvenni projektek ügyintézésével kapcsolatos munkatársnak.

Büntetett előéletű volt párttársát venné állásba a Városfejlesztési Kft új vezetője

 

Facebook
Email