Világklasszisok érkeznek a Kemény Ferenc Sportcsarnokba

Április 27-én, szombaton látja vendégül a QHB Eger az OTP Bank-Pick Szeged együttesét.

A világsztárok sorát felvonultató szegedi csapat pályára lépését várhatóan kiemelt érdeklődés kíséri. A nagy érdeklődésre való tekintettel elővételi jegyvásárlást biztosítanak bízva a meccsnapi roham elkerülésében.

Az Utánpótlás bérlettel rendelkezők kitüntetett figyelemben részesülnek. Számukra április 23-án, kedden 16 és 17 óra között elővételi jegyvásárlási lehetőséget biztosítanak a Kemény Ferenc Sportcsarnokban még azelőtt, hogy a nagyközönség számára is megnyitnánk a jegypénztárt.

Legközelebb április 25-én, csütörtökön már bárki vásárolhat belépőt szintén 16 és 17 óra között a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

Fontos információ, hogy egy Utánpótlás bérlettel maximum 2 felnőtt és 2 diák/nyugdíjas, tehát összesen négy jegy vásárolható.

Amennyiben ezek után is maradnak gazdára váró jegyek, azokra közvetlenül az április 27-én, szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzés előtt is lecsaphatnak az érdeklődők.

A mérkőzésre az alábbi árakon vásárolhatóak jegyek:

  • Felnőtt: 3000 forint
  • Diák/nyugdíjas: 2000 forint

(Fotó: Lénárt Márton)

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.