Veszélyben a gyönyörű Eger-Szilvásvárad vasútvonal

Újabb mellékvonalak bezárását tervezik, köztük az Eger-Szilvásvárad közötti szakaszét is – írja egy szaklap.

A Közlekedő Tömeg úgy értesült: az augusztus elsejével bezárt 10 vonal után újabb hét is hasonló sorsra juthat a közeljövőben.

A portál szerint köztük van az Eger és Szilvásvárad közötti szakasz is, amely évente 30 ezer utast szállít.

A Heol érdeklődésére Szaniszló László szilvásváradi polgármester elmondta: nem kapott értesítést a tervről és illetékest sem ért el a hír megjelenése óta.

Az Indóház Online kérdésére a a MÁV azt válaszolta:

„Nem született döntés arról, hogy további mellékvonalakon kerülne sor közlekedésimód-váltásra. Nem egyes vonalak vagy vonalcsoportok, hanem a regionális vonalhálózat egészét illetően vizsgáljuk azt, hogyan lehet a leginkább üzembiztos, kiszámítható és fenntartható közlekedést biztosítani az utasainknak. Az augusztus elsejétől – tíz mellékvonalon – érvényes közlekedésimód-váltás is ennek a folyamatnak a része. A próbaidőszak tapasztalatait az év végén közösen értékeli ki a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium és a MÁV–Volán csoport.”

Az Eger-Szilvásvárad között közlekedő járat sorsa egyébként tipikus példája az elmúlt évtizedekben már számos alkalommal látott mintázatnak:

a vonalat hagyják lerohadni, a szükséges javításokat, korszerűsítéseket nem végzik el, a menetrendet ésszerűtlenül alalkítják át, majd most az alacsony utasszámra hivatkozva megszüntethetik a viszonylatot.

A szilvásváradi vonal felső szakaszát egyszer 2009-ben már bezárták. A következő esztendőben az esőzés nyomán egy hegyoldal rácsúszott 2010-ben. A problémát akkor 450 millió forintból meg lehetett volna oldani ehhez most tízmilliárd forint kellene – emlékeztet a Heol. A felső szakaszra az önkormányzatok hajtánypályát szerettek volna létesíteni, de a projektet húzták-halasztották, így az elmúlt tíz évben annyira tönkre mehetett a pálya, hogy ez a lehetőség is elúszott a hasznosításra. Eger és Szilvásvárad között napi négy pár vonat közlekedik, olyan időpontokban, amely nem megfelelő a hivatásforgalomnak, utas – például gyerekcsoport – jobbára szezonban, hétvégenként van a motorvonatokon – írja a Heves vármegyei portál.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.