Továbbra is éllovasok az egri kézilabdás fiúk

A biztosan feljutó egri csapatnak a kiesés ellen küzdő battaiak elleni összecsapás inkább csak rákészülés volt a jövő heti aranymeccsre.

Az elején úgy tűnt, a házigazdáknak lehet némi esélye, még vezettek is. A 12. percben azonban az mieink vették át a vezetést, és a végéig már ki sem adták a kezükből. Az első félidőt már hatgólós különbséggel zárták.

A második játékrész már vitathatatlanul az egriek fölényéről szólt, volt olyan pillanat is, hogy 9 góllal vezettek. A battaiaknak némileg sikerült felzárkóznkiuk, ám a 23-30-as végeredmény így is magabiztos győzelmet jelent.

az NB/B első helyéért zajló küzdelem egyelőre változatlanul áll, mivel a második helyen álló PLER Budapest is nyert a hétvégén a Pck Szeged U21-es együttese ellen. Jelenleg tehát továbbra is a mieink vezetnek 3 ponttal, a végső döntést azonban a két rivális csapatjövő vasárnap 18 órától kezdődő összecsapása hozza meg.

(Fotó: Bók Tamás/QHB-Eger)

Facebook
Email