Tisztes helytállás és vereség az egri vízipólós lányok első BL-meccsén

Elvesztette első BL-meccsét a Tigra-ZF-Eger, de nem vallottak szégyent.

Pénteken, szombaton és vasárnap Egerben zajlanak a női vízilabda Bajnokok Ligája B csoportjának nyolcaddöntői. A nyolc év után először a BL-be bejutó egri lányok elsőként az Assolim CN Mataro-val csaptak össze.

A mérkőzés elejétől egyértelműen érződött a spanyolok sebesség – és erőfölénye. A Keszthelyi Rita személyében magyar világsztárt is soraiban tudó vendégek végig vezettek, de az egri lányok sem csak mellékszerepet játszottak a medencében.

Dr. Sike József vezetőedző az 5:13-ra végződő mérkőzés után elmondta: nem mindennap találkoznak ilyen szintű ellenféllel, ez már az a felső polc, „ahová mi még nem vagyunk valók”. Hozzátette: „nem szabad összeesnünk”, a cél a tisztességes helytállás, amely a Magyar Kupára való felkészülésnek is nagyon jó lehet. A szakember a BL csoportkör előtt úgy nyilatkozott: nagyon büszke rá, hogy a görögországi Glyfadában remek játékkal kiharcoltuk a selejtező csoportból a továbbjutást, és “innen már minden mérkőzés jutalomjáték”.

A mai napon egyébként a B csoport másik magyar csapata, a Fradi is kikapott – 10:5-re – szintén spanyol ellenfelétől, az Astralpool CN Sabadelltől.

A további hétvégi program a Bitskey Uszodában a következő:

Szombat
18.00: Mataro – FTC
19.45: Sabadell – Eger

Vasárnap
10.00: Sabadell – Mataro
11.45: Eger – FTC

(Fotó: Lénárt Márton/Egri Vízilabda Klub)

Facebook
Email