Szombattól fényárban úszik a belváros

Szombaton ünnepélyes keretek között hivatalosan is kezdetét veszi a 2022-es Eger Advent és ez alkalomból fénybe borul a Dobó tér.

A 17.00 órakor kezdődő rendezvényen ünnepi beszédet mond Berényi Tamás főszervező, és az önkormányzat delegáltja. Ez után felkapcsolják a belváros ünnepi kivilágítását.

A színpadon fél hattól Báder Elemér és Molnár Dániel garantálja a jó hangulatot.

A főtér azonban pénteken sem marad csendes. Este héttől a Groovehouse ad koncertet, utána pedig Hütter szolgáltatja a talpalávalót.

Az első adventi vasárnapon délután négykor pedig sor kerül a hagyományos adventi gyertyagyújtásra a történelmi egyházak lelkészeinek részvételével. Ezt követően az Egri Érseki Fiúkórus ünnepi dallamai csendülnek fel, este héttől pedig Takács Nikolas lép színpadra.

A rendezvénysorozat programjáról részletesen itt írtunk.

(Fotó: egri adventi kivilágítás 2021-ben. Mihály Péter/Eger Város Hivatalos Oldala)

Facebook
Email