Parlagon heverő telkek eladásával tenne szert többletbevételre az önkormányzat

A városvezetés parlagon heverő telkek eladásából fedezné a válság költségeit. A kezdeményezést a Közgyűlés csütörtöki ülésén támogatta.

Mirkóczki Ádám elmondta: a városvezetésnek van megoldása a bevételek növelésére, amelyet szerdai sajtótájékoztatóján ismertetett.

Hozzátette: a parlagon heverő telkek eladásával nem csak bevételre tenne szert a város, de a telkek karbantartásának (például fűnyírás, gazirtás, illegális szemét elszálllítása) költségeitől is megszabadulhatnánk. Hangsúlyozta azt is, hogy, ha ezeken a jelenleg kihasználatlanul álló területeken beruházások történnek, azokból később adóbevétel képződik és munkahelyek jönnek létre. Így tehát ez a javaslat nem csak egyszeri bevételt generálna.

Hozzátette: az így befolyó összegeket, feltétlenül szükséges és komoly megtakarításokat eredményező energetikai beruházásokra költenék.

A Fidesz arra hivatkozva utasította el az eredeti javaslatot, hogy elégedetlen az eladásra kijelölt ingatlanok listájával. Juhász Ádám „szemfényvesztésnek” nevezte az előterjesztést, mert úgy véli, ezek a telkek rövid távon nem lennének értékesíthetők, így nem látja megalapozottnak a bevételi várakozást.

Mirkóczki Ádám erre reagálva megjegyezte: éppen Juhász Ádám egyik rokona kereste meg nemrégiben azzal, hogy az eladásra szánt telkek közül számosat megvásárolna. „Tehát éppen képviselő úrnak kellene tudnia, hogy ezek az ingatlanok nem eladhatatlanok, van rájuk valós érdeklődés” – emlékeztetett a polgármester. Hozzátette: az üresen álló telkek a jövő év folyamán értékesíthetőek lesznek.

Dr. Bánhidy Péter jegyző elmondta: az előterjesztésben számos olyan telek van, amelynek értékesítését pár hónapon belül meg lehet kezdeni.

Az ülésen több javaslat is érkezett arra vonatkozóan, hogy bizonyos ingatlanokat vegyenek ki, másokat pedig vegyenek be az értékesítésre szánt vagyonelemek közé.

Mirkóczki Ádám az érkezett észrevételekre reagálva azt javasolta, hogy a Közgyűlés egyelőre nyilvánítsa ki szándékát a telkek értékesítésére, a konkrét döntéseket pedig a főépítészi iroda szakvéleménye és az ingatlanok igazságügyi értékbecslését követően a soron következő ülésen hozzák meg.

A javaslatot ebben a formában a Közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.