Oroján azt se tudja, miről döntöttek az ülésen, amit ő vezetett

A bukott ex-fideszes frakcióvezető teljesen fals információkkal vezeti félre az egrieket.

Oroján Sándor Facebook-bejegyzésben számol be a Közbeszerzési Döntőbizottság üléséről.

Csakhogy ebből nem az derül ki, milyen határozat született – hanem az, hogy a képviselőnek fogalma sincs, miről tanácskoztak, és miről szavazott.

Oroján azt írja, “megpróbáljuk a Vitkovics-ház és Egrix-Egál városvezetés által elbukott forrását átcsoportosítani a Kossuth Lajos utca felújítására.”

Ebből a birtokunkba került jegyzőkönyv szerint annyi igaz, hogy a bizottság döntött a Kossuth utca felújítására vonatkozó feltételes közbeszerzés kiírásáról. Csakhogy ennek a világon semmi köze nincs az Egrix-Egál projekthez.

Minczér Gábor alpolgármester szintén részt vett az ülésen, és lapunknak elmondta: a Kossuth utcai munkálatokra fordítható forrásokról már régen határozott a Közgyűlés, így erről a bizottságnak semmilyen döntést nem kellett hoznia. A felújításra szánt pénznek pedig semmi köze az Egrix-Egál projekthez, amely egyébként akkor lehetetlenült el végleg, amikor az Egri Városfejlesztési Kft élére Orojánék által ültetett (majd az emlékezetes „kanapé-ügybe” belebukott) ügyvezetője, Nagy István belenyúlt a tervekbe. Ezt azonban az Irányító Hatóság nem hagyta jóvá – emlékeztetett.

Hozzátette: a Kossuth utca felújítása is az akkor még Nagy István vezette Városfejlesztés hanyag adminisztációs munkája miatt szenvedett késedelmet, ám a városvezetésnek sikerült letárgyalnia az illetékes minisztériummal, hogy végre útjára indítható a projekt.

Minczér Gábor megjegyezte: megdöbbentő és elszomorító, hogy Oroján Sándor úgy dönthet akár milliárdos nagyságrendű beruházásokról, hogy láthatóan fogalma sincs arról, miről szavaz.

Hozzátette: a bukott frakcióvezető zavaros és valótlan “beszámolója” különösen megdöbbentő annak fényében, hogy ennek a bizottsági ülésnek a levezető elnöke ő volt.

“Ezek szerint Orojánnak azt sem sikerült felfognia, hogy milyen tanácskozást vezet”

– mutatott rá az alpolgármester.

Az ügy kapcsán az is elgondolkodtató, hogy az EgerHírek úgy közölte tényként Oroján teljesen fals “beszámolóját”, hogy rajta kívül senkit nem kérdeztek meg az ominózus ülésről. Holott csak annyi dolguk lett volna, amit mi megtettünk: felhívni valaki mást is, aki ott volt. A Fideszből mára kitessékelt ex-frakcióvezető a jelek szerint a mai napig joystickkel kézivezérli az egri kormánypárti portált.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.