Nem tudtak csodát tenni a kézis fiúk Veszprémben

De derekasan helytálltak. 

A QHB-Eger csapata a címvédő Telekom Veszprémnél vendégeskedett. Ezen a meccsen a döntetlenhez is csoda kellett volna. Varázslat nem volt, de tisztességes küzdelem igen.

A veszprémiek már az elején világossá tették az erőviszonyokat, öt perc alatt hat gólt lőttek, se erre csak a hatodik percben tudtak válaszolni a mieink. A félidő végére hat góllal vezettek a házigazdák.

A második félidő is hasonló képet mutatott, volt, hogy 12 találattal mentek el az egriek mellett a veszprémiek. Innen sikerült tízgólós hátrányra visszatornázni magunkat, így a végeredmény 39-29 lett.

Tóth Edmond, a QHB-Eger edzője a meccs után úgy értékelt: a mérkőzés leginkább abban a tekintetben volt hasznos az egriek számára, hogy bizonyos taktikai elemeket tudtak gyakorolni. Hozzátette számos mezőnyjátékos nyújtott jó teljesítményt, Ágoston Áron kapus munkáját pedig külön kiemelte.

Az egri hálóőr úgy fogalmazott: tudták, hogy egy sokkal erősebb csapathoz érkeznek, de nagyon büszke a fiúkra, ilyen hozzáállással, mentalitással játszották végig a találkozót.

(Fotó: Bók Tamás/QHB Eger)

Facebook
Email