Nehéz év volt, de jól vizsgázott az egri közösség – meggyújtották a negyedik adventi gyertyát

Véget ért a karácsonyt megelőző készülődés, a negyedik, a szeretet gyertyája is fellobbant Eger adventi koszorúján.

A gyertyát dr. Ternyák Csaba egri érsek gyújtotta meg vasárnap délután a Dobó téren.

Mirkóczki Ádám köszöntőjében elmondta: a legfontosabb keresztény ünnepünk előestéje ez, amikor visszatekintünk az évre.

2022-ben soha nem látott, mindenkit érintő nehézségekkel kellett megküzdenünk – idézte fel a polgármester.

„Mégis büszke vagyok, mert az egri közösség jól vizsgázott, ahol tudtunk segítettünk, cselekedtünk, ahol kellett, áldozatot hoztunk”

– tette hozzá.

Beszédében a szomszédunkban zajló háborúra utalva hangsúlyozta: nem olyan egyértelmű és természetes minden, mint ahogyan pár évvel ezelőtt gondoltuk. Éppen ezért az idei év üzenete, hogy észre kell vennünk a mindennapok csodáit – fogalmazott Mirkóczki Ádám.

Dr. Ternyák Csaba egri érsek hozzátette, csodákra van szükség és az életünkben bármi azzá válhat. Kiemelte:

újítsuk meg életünket békében, szeretetben, harmóniában.

A gyertyagyújtás után a The Feelgood Acoustic és Kollányi Zsuzsi gondoskodott a színpadon az ünnepi hangulatról.

Facebook
Email