Nagy küzdelemben sikerült megőrizni az első helyet a QHB-Egernek

Foghíjas legénységgel kiállva sikerült egy pontot hazahozni pénteken a Vecsés otthonából. 

Az egriek közül Kiss Gergő és Lezák Áron betegség, Tóvizi Tamás és Gönczi András sérülés miatt nem tudott pályára lépni.

A meccs remekül indult, a 22. percre már négy góllal vezettek a mieink. Előnyünk a második félidő feéig tartott, a 44. percben kiegyenlített a házigazdák, sőt átvették a vezetést is. A következő negyed órában egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. Az utolsó percekben karnyújtásnyira távolságra látszott a győzelem, ám négy másodperccel a lefújás előtt a Vecsés kiegyenlített.

A 20-20-as döntetlent egy pontot jelent, amely különösen értékesnek számít, mivel szintén pénteken a PLER-Budapest 29–25-re nyert a Tatai AC vendégeként, így a mieink előnye egy pontra csökkent az NBI/B tabella élén.

(Fotó: Bók Tamás/QHB-Eger)

Facebook
Email