Bár még egy forduló hátra van, de a PLER-Budapest legyőzésével már biztos az első hely az NBI/B-ben.
Zsúfolásig megtelt a Kemény Ferenc Sportcsarnok az összecsapásra, amely eldöntötte, kié lesz a bajnoki cím. A meccs fordulatos és kemény volt, a 15-15-ös döntetlennel végződő első félidőben aligha tudta bárki megmondani, ki fog győztesként távozni.
A játékidő második felében aztán belehúztak a mieink, a 40. percben már három góllal vezettünk. A pesterzsébetiek azonban nem adták fel a küzdelmet, gondoskodtak róla, hogy végig egekben legyen az egri szurkolók adrenalinszintje. Másfél perccel a vége előtt a vendégek kiegyenlítettek, de aztán Tóth Károly lőtt egy gólt, Ágoston áron pedig egyetlen másodperccel a vége előtt védett egy hatalmasat.
Így kialakult a 28-27-es egri győzelem.
A meccs lefújása után óriási ünneplés vette kezdetét a csarnokban, hiszen most már megmásíthatatlanul a QHB-Eger az NB1/B bajnoka, és ezzel feljebb is léphet az első vonalba.
A május 21-i záró forduló szegedi mérkőzése már csak levezetés lesz, most már senki sem veheti el tőlünk a trófeát.
A meccs és az azt követő fergeteges fieszta Lénárt Márton fotóin élhető át újra a klub Facebook oldalán.
🫶 Óriási érdeklődés övezte az QHB-Eger és a PLER-Budapest aranycsatáját (28–27)
🙋♂️ A bajnoki címről döntő találkozót…Posted by QHB-Eger férfi kézilabda csapat on Monday, May 15, 2023