Megvan a Fidesz polgármesterjöltje

Vágner Ákos agrármérnököt indítja a párt.

Az egri szervezet február 19-i közgyűlésén döntöttek a jelölt személyéről.

Az egri Fidesz közleményéből kiderül: Vágner Ákos 49 éves okleveles gazdasági agrármérnök.

1975-ben született Egerben. Alapfokú tanulmányait a Lenkey János Általános Iskolában végezte. A Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégiumban érettségizett. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen és jogelődeinél több felsőfokú agrár- és gazdasági végzettséget szerzett. Édesanyja matematika és informatika szakos tanárnő, a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnáziumból vonult nyugdíjba. Édesapja erdőmérnök, az Egererdő Zrt. Egri majd Felsőtárkányi Erdészetének vezetője volt.

Vágner Ákos közel 20 évig a Heves Megyei Agrárkamaránál dolgozott, éveken át vezetőként irányította a kamara, mint gazdasági önkormányzati operatív munkáját. Két évig az Agrárkamara országos szervezetében végzett vezetői feladatokat.

Széthullva állnak rajtvonalhoz

Az egri Fideszt nem kímélte az elmúlt egy-másfél év. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő és Oroján Sándor közgyűlési frakcióvezető elmérgesedett viszonya a 2022 decemberében a szervezet feloszlatásához vezetett. Az újjáalakulás után már nem vették vissza Orojánt, és a képviselőcsoport többi tagjának sorsa sem tisztázódott igazán a mai napig, így közel sem biztos, hogy a párt színeiben indulhatnak júniusban.

A bukott frakcióvezető novemberben saját egyesületet hozott létre és bejelentette, hogy indul a választásokon. Ezt a Fidesz persze nem nézi jó szemmel, és néhány hónapnyi hallgatás után a múlt héten páros lábbal bele is szálltak Orojánba és szervezetébe.

Persze a válasz sem késett sokáig, a  közleményt megosztó Facebook-poszt alatt kemény adok-kapok alakult ki a kormánypárt egykori és jelenlegi vármegyei és városi prominensei között.

 

 

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.