Megújul a Merengő és a Rozália utca közötti lépcső

Elkezdődött a Merengő és Rozália utcák között található, hosszú évek óta rossz állapotban lévő, balesetveszélyes lépcső felújítása.

Ezzel ismét egy olyan hiányt sikerül pótolni, amivel régóta nem foglalkozott korábbi városvezetés – jegyzi meg Mirkóczki Ádám.

„Fontosak számunkra a város lakosságának észrevételei, így a lakossági fórumomon jelzett igényeknek is eleget téve 45 négyzetméter aszfalt burkolatú járda, új lépcsősor, valamint babakocsi rámpa is épül, megkönnyítve és biztonságosabbá téve ezzel az ott élők közlekedését”

– teszi hozzá a polgármester.

A munka várhatóan szeptemberben ér véget.

Minczér Gábor alpolgármester lapunknak elmondta: ez a felújítás is világosan mutatja, mennyire hamis az a Fidesz és néhény „ellenzéki” képviselő által alkotott „szörnykoalíció” által mantrázott állítás, hogy a városvezetés az ő választókörzeteiket szándékosan elhanyagolja. Hiszen ezt az egyébként legalább egy évtizede nagyon elhanyagolt lépcsőt Kovács Cs. Tamás választókörzetében újítjuk most fel.

Hangsúlyozta:

„Mi minden egriért dolgozunk, soha nem teszünk különbséget a szerint, hogy melyik körzet kit választott meg közgyűlési képviselőnek”

Facebook
Email