Már nyomoz a rendőrség a városházi lehallgatás felelősei után

Hamarosan fény derülhet a példátlan bűncselekmény elkövetőinek kilétére. 

Az utóbbi időben több illegálisan készült felvétel látott napvilágot, amelyek a Városházán készültek munkaértekezletekről, illetve magánbeszélgetésekről. Ezeknek a rögzítése és nyilvánosságra hozatala is súlyos bűncselekmény, ezért az ügyben a városvezetés feljelentést tett.

Lapunk úgy értesült, hogy a büntetőeljárást a Heves Vármegyei Rendőrkapitányság már megkezdte. A nyomozást az ilyenkor szokásos módon (hogy az elfogultságnak még a látszatát is elkerüljék) egy másik vármegyei kapitányság – ez esetben a nógrádi – folytatja le.

Az Eger történetében példátlan bűncselekmény elkövetőinek kiléte egyelőre még tisztázatlan, ám a lehallgatási botrány ügyében tartott pénteki sajtótájákoztatón Farkas Attila alpolgármester úgy fogalmazott:

“Nem kell egyetlen egrinek sem bemutatnunk a város történetének legnagyobb szélhámosát és politikai bűnözőjét, Oroján Sándort, aki az elmúlt héten megüzente nekünk: 12 darab hangfelvétel létezik, és nyilvánosságra fognak kerülni.”

Hozzátette: azt nem állítja, hogy Oroján adott utasítást a lehallgatásra, ám azt nem lehet kizárni, hogy valóban a birtokába kerültek felvételek, és szerepet vállal ezek közzé tételében is.

Fontos megjegyezni, hogy ezek a hangfelvételek az Egerinfo hírportálon jelentek meg. Az oldalnak nem ismert a szerkesztősége, impresszuma sincs, a médiahatóság nyilvántartása alapján nem minősül sajtóterméknek.

Viszont az Egerinfo kizárólagos névhasználója Mihály Péter, aki levédette ezt a nevet még 2022-ben. Hogy milyen kapcsolatban áll Oroján Sándor és Mihály Péter, a nyomozóhatóság feladata lesz kideríteni.

A pénteki sajtótájékoztatón Minczér Gábor alpolgármester “az egri közéleti mélypontjának” nevezte a lehallgatási botrányt.

“Sokan ácsingóznak a polgármesteri székre, ám arról az egriek fognak dönteni, hogy bizalmat szavaznak-e olyanoknak, akik ilyen dolgokra képesek”

– jegyezte meg.

Farkas Attila leszögezte:

„Nem engedünk semmilyen zsarolásnak, megfélemlítésnek. Mi a jövőben is Egerért fogunk dolgozni”.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.