Karácsonykor Isten a legnagyobb ajándékot adta a világnak

Ez húsvét után a legnagyobb ünnepünk, amely megérinti mindannyiunk szívét, összehozza a családokat – mondta a karácsonyi szentmisén az egri érsek.

Ternyák Csaba hangsúlyozta: karácsony az ajándékozás ünnepe is lett, mert Isten ekkor adta a legnagyobb ajándékot a világnak, egyszülött fiát küldte üdvösségünkre.

A főpásztor Nagy Szent Leó pápa egy karácsonyi beszédéből idézve érzékeltette Isten ajándékának nagyságát: „Ismerd fel, ó keresztény, nagy méltóságodat! Az isteni természet részesévé lettél, vissza ne térj ismét a hozzád méltatlan romlottságba!”

A születésnap az édesanya és a gyermek közös családi ünnepe, s karácsonykor is jól tesszük, ha Jézussal együtt Máriát is ünnepeljük az evangéliumok tanítása nyomán. Nagy szeretettel tekintünk a Boldogságos Szűzanyára, Jézus Krisztus édesanyjára, mert amikor őt dicsérjük, akkor valójában fiát dicsérjük, mégpedig a legelegánsabb és a legtapintatosabb módon. Karácsony istengyermeki hivatásunk ünnepe is, hiszen Krisztus születése ad irányt és célt életünknek, benne látjuk a jövőnket – mutatott rá az érsek.

Ferenc pápa áprilisban igazi jövőképet mutatott nekünk, amikor lelkünkre kötötte: Krisztus a jövőnk – emlékeztetett Ternyák Csaba.

Itt van nekünk ez a gyermek. Ő a családunk, a nemzetünk és a mi személyes jövőnk is.

A betlehemi jászolnál imádkozva megköszönjük, hogy kegyelméből ellenállhatunk a jövőtől való félelem kísértésének és megköszönjük az évnek minden napjára szóló 365-ször előforduló bátorítást, amely áthatja a Szentírást: Ne féljetek! – mondta beszéde végén Ternyák Csaba.

(Fotó: Szent István Televízió/Federics Róbert)

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.