Jövő héttől forgalomba állnak az új elektromos buszok

6 darab elektromos meghajtású, BYD K9UD típusú autóbusz érkezett a városba.

A Volánbusz nettó közel 1 milliárd forint értékű fejlesztése a Zöld Busz Program keretében Eger helyi járműállományának csaknem egyötödét újítja meg.

Ezzel jelentősen csökken a város levegőjét terhelő károsanyag-kibocsátás.

A kéttengelyes, alacsony padlómagasságú, 78 férőhelyes, városi kivitelű autóbuszok, utas- és vezetőtéri légkondicionálóval, kerekesszék, illetve babakocsi elhelyezésére kialakított hellyel, a felszállást segítő rámpával, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti és vezetéssegítő kamerarendszerrel, valamint USB-töltővel rendelkeznek.

Az új elektromos járművek főként a 2, 2A, 3, 3A, 7, 7A, 17 jelzésű vonalakon közlekednek majd, a Szalapart, a Vécsey-völgy és a Hajdúhegy városrészek utazási igényeinek kiszolgálását végzik.

Emellett az utasok a csúcsidőn kívüli időszakokban a város fő közösségi közlekedéssel érintett szakaszain – Lajosváros, Tihamér városrész és a Tesco áruház környéke – is találkozhatnak velük.

“2019-ben döntöttünk arról, hogy a közösségi közlekedés jelentős megújulásra szorul Egerben.

Első lépésként minden egri lakos számára lehetővé tettük a helyi járatok csaknem ingyenes igénybevételét, amely egy négy-öt tagú család esetében több százezer forint megtakarítást jelent éves szinten.

Egyeztetések kezdődtek a menetrendek felülvizsgálatáról és átalakításáról, ami a mai napig folyamatosan zajlik, a Volánbusz és az önkormányzat rugalmas együttműködésével. A mai nap ennek az együttműködésnek egy újabb, kiemelten fontos lépése, amit Eger városa a kormány és a Volánbusz nélkül nem tudott volna megtenni. Bízom benne, hogy közös erőfeszítéssel további fontos beruházásokat valósíthatunk meg, és akár a teljes helyi autóbuszflotta elektromos meghajtású lehet”– mondta el a buszok átadásakor tartott sajtótájékoztatón Mirkóczki Ádám polgármester.

Németh Tamás János, a Volánbusz általános vezérigazgató-helyettese hozzátette: Eger helyi közlekedésébe legutóbb 2019-ben érkezett 4 darab Mercedes-Benz 628 Conecto MB típusú autóbusz. Az állomány eddig nem rendelkezett alternatív meghajtású járművel, ezért a turisztikailag is kiemelt jelentőségű vármegyeszékhelyen nagy előrelépést jelent az új, környezetbarát buszok megjelenése.

A fejlesztésnek köszönhetően évente 380 tonnával, több mint 210 autó kibocsátásának megfelelő mennyiséggel csökkenhet a szén-dioxid-terhelés Egerben.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.