Így gyulladt meg az öröm gyertyája a Dobó téren (GALÉRIA)

Advent harmadik vasárnapján meggyújtották a Dobó téren az öröm rózsaszín gyertyáját.

Az Eger Advent rendezvénysorozat keretében vasárnap délután négykor meggyújtották a harmadik adventi gyertyát. Az egybegyűltekkel Dr. Horváth Gábor, Eger város címzetes főorvosa osztotta meg ünnepi gondolatait, áldást Tóth Imre, református lelkész mondott.

A gyertyagyújtó ceremónia után a színpadon Báder Elemér&Svéd Mátyás gondoskodott a meghitt hangulatról. Ezt követően Gájer Bálint lépett fel Swing Karácsony című lemeze ihlette műsorával. A színpadon híres angol nyelvű dalok magyar átiratait hallhattuk, többek között sokak kedvence a Legyen hó (Let it snow), a Frosty a hóember (Frosty the snowman), a Kisharang (Silver Bells), valamint a Rajtad kívül nem kértem mást (All I want for christmas is you) is elhangzott.

Az önkormányzatot a a meghirdetett program szerint Farkas Attila alpolgármester, illetve Mirkóczki Zita és Orosz Lászlóné közgyűlési tagok képviselők képviselték volna. Ám az utóbbi két politikus vasárnap este hiányzott a színpadról. Úgy tudjuk, a szervezőket nem értesítették távolmaradásuk okáról.

Facebook
Email