Holnaptól gőzerővel készülnek a tavaszi idényre az egri kézilabdások

Január 9-én kezdi a közös felkészülést a bajnokság második felére a listavezető QHB-Eger férfi csapata.

Tóth Edmond edző négyhetes programot állított össze, amelyben a fizikai erőnlét fejlesztése és a taktikai elemek gyakorlása egyformán fontos szerepet kap – írja a klub honlapja.

A február 4-én esedékes Békés elleni bajnoki nyitányig 33 edzést tartanak, ezek eredményességét pedig két edzőmeccsen is le lehet majd mérni.

Január 20-án 18 órától a csoportellenfél Salgótarjánt, majd egy héttel később az NB II-es Mezőkövesdet fogadjuk a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

– A játékosok megérdemelték a hosszabb téli szünetet, de hétfőn már belevetjük magunkat a közös edzésekbe – fogalmazott Tóth Edmond. A megszokott tréningek mellett Dürgő Dominik vezetésével öt alkalommal crossfit edzésen is részt vesznek a játékosok, amivel igyekezbek kicsit színesebbé tenni a gyakorlásokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a fajta edzés nagyon hasznos is, olyan izmokat is megmozgat, amelyeket eddig kevesebbet dolgoztattunk – mondta el a szakember.

(Fotó: Lénárt Márton/QHB-Eger)

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.