Hivatalosan is lezárult a Kertész utcai beruházás

Ma délelőtt tartották meg a hivatalos projektzáró sajtóeseményt a Kertész utcában, mely szintén a beruházás kötelező eleme volt.

Ahogy a sajtótájékoztatón is elhangzott, a Széchenyi 2020 program keretében Eger MVJ Önkormányzata 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a város keleti részének gazdaság- és munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztésre.

A projekt keretében 3,3 km felújított, korszerűsített úthálózat létesült új körforgalmakkal, valamint a közműfelújításokkal kapcsolatos beruházások is megtörténtek. Megújult a Kertész, Mekcsey utca teljes útburkolata, valamint a Hadnagy, Maklári utca egy-egy szakasza is, valamint 200 közterületi parkolóhelyet létesítettek. A korábbi azbesztcement ivóvízhálózatot is teljesen átépítették, új csatornaelemek létesületek, valamint a szennyvízelvezetési rendszer is felújításra került.

Minczér Gábor alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, a kivitelezés során sok előre nem látható problémával, valamint a korábbi tervezési program hiányosságaival kellett szembesülnie az önkormányzatnak. Többek között ilyenek voltak a távközlési kábelkiváltások, vagy éppen a városrészben található csapadékcsatornarendszer teljes eltömődése. A problémák elhárítására az önkormányzatnak a támogatási összegen túl többszázmillió forint plusz forrást kellett biztosítania.

A sajtónyilvános eseményen részt vett Farkas Attila alpolgármester is, aki egyébként a körzet egyik önkormányzati képviselője. Lapunknak elmondta, örül, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb városi beruházása sikeresen zárult le és megköszönte a városrész lakóinak türelmét, valamint azt a többszáz lakossági jelzést, amit a kivitelezés során kapott a Polgármesteri Hivatal. Elmondta, igyekeztek minden bejelentésre megfelelő, szakmai visszajelzést és megoldást találni, úgy, hogy az, az itt élők számára is elfogadható legyen.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.