Három új játszótér is épül idén Egerben

Idén is folytatódik a játszóterek tavaly elkezdett általános felújítása, több helyen pedig újak is létesülnek.

A hivatalos városi Facebook-oldal bejegyzéséből kiderül, hogy tavaly decemberben összesen 3,2 millió forintból megvalósult:

  • a Talizmán utcai játszótér régi hintájának cseréje;
  • a Kallómalom utca nyugati oldalán, az óvoda mellett a régi, balesetveszélyes mászóka és hinta cseréje új játszóvárra és új hintára;
  • a Rákóczi utca 40. szám alatti játszótéren a balesetveszélyes hinta és korhadt homokozó cseréje.

2023-ban tovább folytatódnak a felújítások a, új eszközöket telepítenek a bervai, a Pásztorvölgy utcai, a Kallómalom utca 32-48.szám közötti valamint az Érsekkertben található játszótérre és bővítik a Rajner Károly utcai játszóteret.

A gyerekek örömére

új játszótér jön létre a Kiskanada utcában, az Ifjúság utcában illetve a Borház soron.

(Fotó: Eger Város Hivatalos Oldala)

Facebook
Email