Fölényes győzelemmel feledtették az orosházi vereséget a kézis lányok

Az orosházi fiaskó után itthon mutatta meg az Eszterházy SC, hogy nem véletlenül vezetik az NB1/B tabelláját.
A békésiek elleni összecsapás a vereségnél is nagyobb veszteséggel fenyegetett, ugyanis lesérült a csapat egyik oszlopa, Bató Lili. Szerencsére kiderült, hogy nincs komoly baj, így Bató szombaton már pályára léphetett az Eszterházy-csarnokban a Kispest ellen.
A meccs pörgősen indult, záporoztak a gólok mindkét kapuba. A 15. perc körül 14-9-es egri vezetésnél úgy tűnt, már nem nagyon kell izgulnunk. A vendégek a félidő végére aztán felzárkóztak mindössze kétgólós hátrányra.
Ennél közelebb azonban már nem tudtak jönni, a második játékidőt már egyértelműen az egri lányok uralták.
A végeredmény 34-23-as fölényes győzelem.
„Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert kiválóan játszottunk, és mindehhez remek hozzáállás párosult. Azt gondolom, bőségesen sikerült javítanunk az előző heti vereségünk után. Ha már ilyen régóta vezetjük a bajnokságot, szeretnénk az élen telelni, amihez az kell, hogy az évből hátralévő két meccsünket is megnyerjük” – értékelt a találkozó után Zsadányi Sándor edző.
(Fotó: Szepesi Áron/Eszterházy SC)
Facebook
Email