Emléktáblát állítottak Lajosvárosban a 200 éves Himnusznak

A tábla a szerzőről, Kölcsey Ferencről elnevezett téren emlékeztet nemzeti imádságunkra.

„A Himnuszt 200 éve vetette papírra Kölcsey Ferenc, s erre az eseményre egész évben emlékezünk. Az ötletet, hogy a Kölcsey téren emléktáblát avassunk, többek között az egri fertálymesterek és a városrészben élők is támogatták” – hangsúlyozta az avató ünnepségen ifj. Sós Tamás, az egri lajosvárosi 3. számú körzet önkormányzati képviselője

Hozzátette: köszönettel tartozunk a városrész civil szervezeteinek az általuk szervezett színvonalas közösségépítő programokért.

 

 

Az önkormányzati képviselő a HEOL-nak elmondta: a közösségi életet élénkítik a hamarosan kezdődő adventi események is.

„Sikerül vonzóvá tenni és fiatalítani a városrészt, ezt mutatja az is, hogy mindhárom lajosvárosi óvodában túljelentkezés van.”

Az ünnepélyes avatáson közreműködött a a Hunyady általános iskola két diákja, illetve Matuzné Nagy Ildikó, a lajosvárosi plébánia Gárdonyi Géza Irodalmi Körének vezetője. Az emléktáblát Koós Ede lajosvárosi plébános áldotta meg.

Facebook
Email