Eger legeredményesebb vállalkozásait díjazták

Átadták a Pro Agria gazdasági díjakat.

A gazdasági szakmai díjat 2008-ban az önkormányzat, valamint a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara alapította azzal a céllal, hogy elismerjék Eger legjobban teljesítő cégeit.

A rendezvényen Mirkóczki Ádám polgármester elmondta: Eger teljes adóbevétele 2023-ban meghaladta a közel 7,5 milliárd forintot, ebből az iparűzési adó több, mint 6 milliárd forintot tett ki. Hozzátette: az itt működő 7500 cég értéket teremt és megélhetést biztosít a város és a környék lakói számára. Fontos az együttműködés, hiszen ennek eredményeként nem csak a vállalkozások, de Eger is fejlődik.

 

Dr. Bánhidy Péter, a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke többek között arról is beszélt, hogy a TOP 50 vállalkozás között 19 az egri járásból található, ebből 15 egri.

A rendezvényen Pro Agria gazdasági szakmai díjat vehetett a Vill-e-Com Villamosipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetője, Rabóczki Péter. 

 

A villanyszerelési tevékenységet id. Rabóczki Sándor közel 80 éve kezdte családi vállalkozásként, 2003-ban társas vállalkozássá alakultak át, így ebben a formában 20 éves fennállásukat ünnepelhették 2023-ban.

A mai elvárásoknak, kihívásoknak megfelelően korszerű, gépesített szerszámaiknak, az alkalmazott technikáknak, és jól képzett munkatársaiknak köszönhetően hatékonyan, és magas színvonalon nyújtják szolgáltatásukat. Közel tíz éve kiemelt figyelmet fordítanak a minőségi utánpótlás nevelésére, képzésére. Ez idő alatt 25 tanuló képzésében vettek részt.

Tevékenységük kiterjed az egész vármegyére, Egerben is több önkormányzati és magánberuházás a Vill-e Com Kft. munkája. Ilyen például a Kopcsik Marcipán Múzeum és Harangöntő Ház, a Heves Megyei Önkormányzat ASZ irodaépülete, a Servita Üzletház. De a Dobó téri rendezvények elektromos ellátása, illetve számos társasház kaputelefon rendszerének kiépítése, villamoshálózatának korszerűsítése is ennek a helyi vállalkozásnak köszönhető.

Szintén Pro Agria gazdasági szakmai díjat vehetett át a VARIABAU Kft. vezetője, Eged Máté.

 

A cég 1992-ben alakult 100%-ban magyar magántőkével, nemrégen ünnepelte harminc éves jubileumát. Tevékenységi körébe családi házak és társasházak, irodák, ipari létesítmények kivitelezése tartozik, az alapoktól és szerkezetépítéstől a kulcsrakész állapotig. Ezen kívül foglalkoznak felújításokkal, átépítésekkel és korszerűsítéssel is. A magas színvonalon elvégzett munkát a modern gépek és technológiák, valamint a jól képzett építőmesteri szakemberekből álló brigád biztosítja.

Eged Máté elhivatott és elkötelezett az utánpótlás nevelésben, így az elmúlt 30 év alatt közel 40 építőipari tanuló képzésében vett részt. A vállalkozás több éves szakmai tapasztalattal gazdagodott Németországban, ám az utóbbi években elsősorban Egerben és környékén kapnak megbízásokat generál kivitelezésre, vagy kisebb-nagyobb részfeladatok megvalósítására.

Fontosabb megrendeléseik között megemlíthető az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem épületeinek felújítása, a Nagyváradi utcai, aRemenyik Zsigmond utcai, és Kallómalom utcai óvodák felújítása, a Lajosvárosi egészségügyi központ építése, illetve nevükhöz kötődik az ipari létesítmények közül a Platt 2003 Kft. csarnokának felújítása is.

A vállalkozás a Fenntartható ZöldOtthon Programban kivitelezői jogosultsággal rendelkezik, emellett a BIOFILTER Környezetvédelmi Zrt. Észak-magyarországi Régió Területi képviselőjeként használt sütőzsiradék és ételhulladék begyűjtését is elvégzik.

Az est hangulatáról a Városháza Dísztermében a Snidero Quartett és Svéd Mátyás gondoskodott.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.