Ráadásul egy Tarna-menti település jegyzője is részt vett ceremónián.
Gulyás Imre, Kápolna és több környékbeli község jegyzője néhány nappal ezelőtt, Verpeléten egy nyilvános rendezvényen borlovaggá avatta Tóth Tamást.
Annak a Tóth és Tóth nevű aldebrői borászatnak az egyik tulajdonosát, amely a múlt nyáron ökológiai katasztrófahelyzetet okozva kiszivattyúzták a Tarna folyó vizét.
Tóthékat azóta a Katasztrófavédelem jogerősen vízlopás miatt pénzbüntetésre ítélte és vádemelési javaslattal zárult az a nyomozás is, amelyben a most kitüntetett borászt természetkárosítás bűncselekményével gyanúsították meg.
„Gulyás Imre jegyző tehát egy olyan embert avatott borlovaggá, aki azokban a falvakban okozott tettével ökológiai katasztrófát, ahol ő jegyzőként, a törvényesség őreként ténykedik”
– mutat rá közleményében Bóday Pál, a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Ahogyan arról lapunk is beszámolt: míg a Tarna kiszivattyúzása után a térség számos polgármestere, alpolgármestere, mezőőre, polgárőre, önkormányzati képvsiselője ajánlott és adott segítséget a még megmaradt természeti értékek mentéséhez, addig Kápolna polgármestere jegyzője lényegében hadjáratot indított a Macskaárvaház ellen.
„Tudni szeretnénk, hogy Berecz és Gulyás áll-e üzleti kapcsolatban a büntetőeljárás alatt álló borászat tulajdonosaival, az érdekükben eljárva zaklatják-a civil szervezetünket?” – teszi fel a kérdést Bóday Pál.
Mindezek tisztázására az alapítvány levélben fordult Dr Dukai Miklóshoz, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárához.
Egyúttal felszólítják Gulyás Imre jegyzőt, hogy „haladéktalanul távozzon hivatalából”, mert szerintük „erkölcsileg – de nem kizárt, hogy jogilag is – alkalmatlanná vált arra, hogy a törvényesség hiteles felügyeletét ellássa a Tarna mentén”.
Korábban a botrányos borlovaggá avatás ügyében az alapítvány Rókusfalvy Pálhoz, a kormány bormarketingért felelős kormánybiztosához fordult, hogy megtudják: „fenntartható-e az a helyzet, hogy a hazai borász szakmai egy része mindenfajta ökológiai lelkiismeret nélkül végzi, hazai közpénzekből és Európai Uniós forrásokból is támogatott tevékenységét?”