Az igazságügyi miniszterhez fordultak a civilek Oroján Sándor és társainak működése miatt

Helyreigazítás

A 2023. május 30. napján 17:23 perckor megjelent cikkünkben Dr. Csetneki Attiláról valótlanul állítottuk, hogy Dr. Gondos Istvánnal együtt látja el bármely cég jogi képviseletét. A valóság ezzel szemben az, hogy Dr. Csetnneki Attila Dr. Gondos Istvánt nem ismeri.

A cikkünkben valótlanul sugalmaztuk, hogy Dr. Csetneki Attila a Tarnán történt katasztrófával kapcsolatban bármilyen jogi képviseletet ellátna, vagy valamely természetkárosításban részes céget képviselne.

A cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Dr. Csetneki Attila biciklút építésében vétkes céget képviselne.

A nem ellenőrzött és valótlan állításokért Dr. Csetneki Attilától és olvasóinktól elnézést kérünk.

 

Bóday Pál a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke levelet írt Varga Judit igazságügyi miniszternek egy szerinte súlyos, és felháborító társadalmi jelenség miatt.

Levelét többek között a mi szerkesztőségünkhöz is eljuttatta, mint írja Bóday számos olyan önkormányzati képviselőként dolgozó ügyvédről tud, akik elvileg a közjóért és az emberek érdekeiért lennének kötelesek dolgozni, azonban ehelyett, a természeti értékeket védő hatóságokat és önkormányzatokat perelik a törvényeket megszegő cégek képviseletében. Így próbálják megakadályozni a jogos közérdek érvényesülését, miközben képviselőként éppen ezen közérdek szolgálatára esküdtek fel.

Oroján Sándor és Dr. Csetneki Attila egy korábbi testületi ülésen

Példát is hoz, mint írja, mindkét személy Oroján Sándor fideszes baráti köréhez köthető, Dr. Gondos Istvánról és Dr. Csetneki Attiláról van szó. Dr. Gondos István nem csak a Tarnát kis híján ökológiai katasztrófa szélére sodró borászatot, de egy minden jel szerint hanyag és slendrián bicikliút építésben vétkes céget is képviselhet, egy másik, Egerben szintén önkormányzati képviselőként dolgozó ügyvéddel, Dr. Csetneki Attilával együtt.

Bóday Pál már több alkalommal is felszólalt a törvénytelenségeket elkövető cégek ellen

Bóday Pál levelét az alábbiakban olvashatják:

Tisztelt miniszter asszony!

Bóday Pál vagyok, egy kis heves vármegyei faluban, Kápolnán működő állat és természetvédő civil szervezet, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke. Egy olyan, számomra úgy tűnik, társadalmi szintű erkölcsi, jogi problémával fordulok Önhöz, amely meglátásom szerint törvénymódosítással lenne orvosolható, ebben kérem segítségét, együttműködését.

Egy országos visszhangot is kapott természetvédő akciónk kapcsán, jelenleg is folyamatban lévő büntetőeljárás nyomán figyeltem fel arra, hogy ma Magyarországon, a közjó szolgálatára felesküdött önkormányzati képviselők közül többen, akik e választott tisztségükkel párhuzamosan ügyvédi praxist is folytatnak, minden erkölcsi, etikai gátlás nélkül vállalnak el olyan ügyvédi megbízásokat, amelyekkel saját térségükben, szintén a közjó szolgálatára felesküdött szervezetek, intézmények, hivatalok, vagy természeti értékek elleni támadást, rombolását segítenek.

A konkrét példa:

Talán Ön is hallott arról, hogy múlt nyáron egy aldebrői borászat tulajdonosai engedély nélkül kiszivattyúzták a Tarna folyó vizét, ezzel ökológiai katasztrófát okozva a vizes élőhelyen. Az ügyben a Katasztrófavédelem már jogerős határozatban állapította meg a vízlopás tényét, míg a Füzesabonyi Rendőrkapitányság komoly büntetőeljárást folytat, amelyben már több gyanúsított is van, akiket természetkárosítás és más bűncselekmények miatt fognak felelősségre vonni. A hatóságok tehát úgy tűnik, tisztességesen végzik a dolgukat.

Megdöbbentünk viszont azon, hogy a bűncselekménnyel meggyanúsított borászat –  amelynek képviselői egyébként rendkívül agresszívan, fenyegetően léptek fel a Tarnát védő civilekkel – jogi képviseletét egy helybéli, Füzesabonyi önkormányzati képviselő, Dr Gondos István látja el, aki ráadásul korábban az egykori megyei közgyűlés alelnökeként is felelt a térség fejlesztéséért, természeti értékeinek védelméért. Meggyőződésünk szerint fontos demokratikus alapelvet sért, hogy egy közjó előmozdítására felesküdött aktív választott képviselő, ügyvédként képviselhet és próbálhat mentegetni a közjó ellen súlyos cselekményeket elkövető cégeket, személyeket.

Tisztában vagyunk az ügyvédi munka szabadságának fontosságával és demokráciában betöltött rendkívül lényeges funkciójával. Mindazonáltal súlyosan erkölcstelennek és jogi értelemben is  összeférhetetlennek tartunk egy ilyen szituációt.

Tisztelt miniszter asszony!

Természetesen, ha mindez elszigetelt, egyedi eset lenne, nem fordulnék Önhöz általános érvényű megoldást kérve.

Ám kiderült: csak a mi térségünkben, a Tarnamentén számos ilyen és ehhez hasonló szituáció van,  amelyeknek alapvetően nincsen pártpolitika  relevanciája és dominanciája, hiszen a választott köztisztséget ellátó, és esküjük szerint a közjót szolgáló, de ezzel párhuzamosan, ugyanazon térségben a közjó ellen tévőket ügyvédként mentegető politikusok között kormánypártiak, ellenzékiek és függetlenek is vannak.

A probléma tehát általános érvényű.

Kiderült: az említett Dr. Gondos István nem csak a Tarnát elpusztító borászatot, de egy minden jel szerint hanyag és slendrián bicikliút építésben vétkes céget is képvisel, egy másik, Egerben szintén önkormányzati képviselőként dolgozó ügyvéddel, Dr. Csetneki Attilával együtt. Magyarán ez a két személy – és rajtuk kívül sokan mások, akik egyszerre dolgoznak ügyvédként és önkormányzati képviselőként – egy olyan céget segítenek, aki vétkes egy a Magyar Kormány és az Európai Unió által biztosított forrásból, az emberek számára megfelelő színvonalú kerékpáros közlekedést biztosító beruházás nem megfelelő színvonalú megvalósításában.

Meggyőződésem szerint a közjóért tenni és a közjó ellen vétkezőket mentegetni egyszerre nem lehet, nem erkölcsös, nem etikus és nem is törvényes. Bizonyosan összeférhetetlen.

Bízva abban, hogy miniszter asszony és munkatársai is értik, érzékeli a probléma erkölcsi, társadalmi súlyát, és esély lehet arra, hogy a jövőben, egy törvénymódosítás nyomán, ügyvédi praxisuk megtartása mellett választott helyi képviselői munkát végző jogászok ne állhassanak egyszerre, egy időben a közjó és a közjót pusztító erők szolgálatában.

Bízva mihamarabbi megtisztelő válaszában és a probléma hatékony kezelésében, tisztelettel:

Bóday Pál
kuratóriumi elnök
Macskaárvaház Alapítvány

Facebook
Email