Az állatvédők támogatására szavaztak az egri adományozók

Egerben az Állatokat Védjük Együtt alapítvány támogatására szavaztak a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi Cipősdoboz Akciójában részt vevő adományozók.

A BioLife 10 plazmaközpontjában országszerte összesen 796 ajándékdoboz gyűlt össze.

A dobozolók nyolc városban szavazhattak, hogy két helyi non-profit szervezet közül melyiket támogassa további 100 ezer forint adománnyal a cég.

A Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciójában az átvételi pontok között idén is jelen voltak a BioLife plazmaközpontjai, országszerte 10 helyszínen, köztük Egerben. Aki a 10 BioLife központ valamelyikében adta le a dobozát, két helyi non-profit szervezet támogatásáról szavazhatott.

A jótékonykodók szavazatai alapján Egerben az Állatokat Védjük Együtt kapta meg a 100 ezer forint értékű támogatást.

„Cégünk filozófiájához nagyon közel áll az adományozás, hiszen plazmaközpontjainkban egész évben vérplazmát gyűjtünk, ami életmentő gyógyszerek mással nem helyettesíthető alapanyaga. Nagyra értékeljük az Állatokat Védjük Együtt munkáját és nagyon örülünk, hogy adományunkkal hozzá tudunk járulni a menhelyi állatok megmentéséhez és gondozási költségeihez” – mondta el Dr. Nyerges Judit, a BioLife központok ügyvezető igazgatója.

A BioLife Plazma Hungary Kft. a Takeda-csoport tagja, jelenleg 10 plazmaközpontot működtet Magyarországon az alábbi városokban: Budapest, Pécs, Eger, Kecskemét, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged. A BioLife központok fontos hazai szereplők az életmentő vérplazmaalapú-készítmények előállításához használt vérplazma gyűjtésében. A BioLife globális vezető szerepet tölt be az iparágban.

(Fotó: egri-menhely.hu)

Facebook
Email