A városi intézményrendszer átalakítását jelentette be Vágner Ákos

Az érintett szereplők nélkül, szerdán sajtótájékoztató keretein belül jelentette be Vágner Ákos polgármester és Gál Judit alpolgármester a teljes bölcsődei, óvodai, szocális és gyermekjóléti rendszer átalakítását.

A Civil Közéleti Egyesület közleményben reagált a történtekre:

A Dr. Hibay K. utcai óvoda bezárása után a teljes bölcsődei, óvodai, szocális és gyermekjóléti rendszer szétverésével kezdi az évet Vágner Ákos.

Szerdán tartott sajtótájékoztatót Vágner Ákos polgármester és Gál Judit alpolgármester, hogy az idei évben megkezdik az önkormányzati intézményrendszer centralizálását. Ezzel a lépéssel a fideszes kormányzati központosítás is elérte a várost. A javaslatuk lényege, hogy jelenleg öt különálló költségvetési szervet (Egri Felsővárosi Óvodákat, Egri Belvárosi Óvodákat, Egri Kertvárosi Óvodákat, a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóságot és az Egri Szociális Szolgáltató Intézményt) vonna össze két gigaintézménybe, főigazgatóságokat létrehozva.

A jelenlegi intézményvezetőknek szerda délelőtt kiküldött tájékoztatóban a fentebb leírtakon kívül kevés konkrétum található, ha leszámítjuk a szociális és gyermekvédelmi törvények előírásának teljes félreértelmezését, és fogalmi zavarait. Az intézményi átszervezés részleteinek kidolgozását pont azokra a jelenlegi vezetőkre bíznák, akik hamarosan távozhatnak a pozícióikból, hogy újabb politikai kinevezettek kerülhessenek a főigazgatói székekbe.

Érdekes egyébként, hogy az óvodák összevonásával kapcsolatban Gál Judit tiltakozott a legjobban a korábbi években, azonban, mostmár, hogy ő lett az alpolgármester, lelkes támogatója, sőt javaslója az átszervezésnek, hisz így már nem csak óvodákat, de a bölcsődéket is irányíthatja. Talán a teljes rendszer irányítása mellett még fontosabb lehet számára az, hogy az étkeztetést is ő koordinálhatja, ami mellett a korábbiakban is harcosan kiállt, érthető módon, hisz az abból származó profit sem elhanyagolható.

A sajtótájékoztatón Vágner Ákos polgármester elmondta, hogy az átszervezéssel 90 millió forint megtakarítást remélnek, miközben a polgármester és az alpolgármesterek fizetését a januári közgyűlésen tervezik emelni, melynek eredményeként 100 millió forintba fog kerülni éves szinten Vágner Ákos polgármester, Gömöri László, Gál Judit és Gulyás László alpolgármesterek fizetése az egrieknek.

A polgármester a sajtótájékoztatón hangsúlyozta létszámleépítésre és elbocsájtásokra nem kell számítani, miközben az intézményvezetőknek szétküldött levél a főzőkonyhák egy részének bezárását javasolja, valamint azt is elmondták, hogy kesebb az intézmények normatív támogatása mint amennyi a kiadásuk. Az, hogy a költségeken hogyan kívánnak faragni elbocsájtások nélkül, azt nem részletezték. Hatalmas kételyeink vannak, sőt szinte biztosak vagyunk abban, hogy dolgozók kirúgása nélkül ez az átszervezés nem fog menni.

Felfoghatatlan számunkra, hogy alig három hónap után, az egriek egyharmadának választási felhatalmazása alapán ilyen arrogáns és pökhendi módon rögtön az intzéményrendszer tönkretételevel kezdi Vágner Ákos a választási ciklusát.

Közleményüket azzal zárják: Az egyesület kiáll az intézmények és a városért dolgozók mellett, illetve kérik az egrieket ha bármilyen bővebb információt hallanak a készülő átszervezésről, keressék az egyesületet.

Nyitókép: Vágner Ákos facebook oldala
Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.