A vármegye egyik leggazdagabb emberének villanyszámláját fizetettné ki az egriekkel Keresztes Zoltán

Az egri Momentum egy milliárdos lobbistájául szegődött?

Az elmúlt egy-két évben nem szűkölködött a furcsaságokban a Közgyűlés, ám még ezek közül is kiemelkedik Keresztes Zoltán bizarr kezdeményezése.

A momentumos képviselő ugyanis a Kemping-lakópark tulajdonosának villanyszámláját fizetettné ki a várossal.

A javaslatot azzal indokolja, hogy a lakóparkban már jó ideje vissza-visszatérő problémák vannak a térvilágítással, amelynek működtetése szerinte az önkormányzat kötelezően ellátandó feladata. Ez alapvetően persze igaz is, ám ebben az esetben nem.

A lakópark területe ugyanis az itt húzódó utcákkal és a térvilágítási rendszerrel együtt megántulajdonban van. Utóbbit a tulajdonos, Harmati László feladata üzemeltetni.

Illetve lenne a feladata. Időnként ugyanis úgy dönt, hogy ennek a kötelességének nem tesz eleget. Így történt márciusban is, amikor a megnövekedett energiaárakra hivatkozva egyszerűen lekapcsoltatta a lámpákat, így az egész területen sötétbe borultak az utcák.

Minczér Gábor alpolgármesternek akkor sikerült rávennie Harmatit a világítás visszakapcsolására, és tárgyalásokat kezdtek a helyi hálózat átvételéről. Ez azonban nem várt akadályokba ütközött. A lapunk birtokába került dokumentumokból ugyanis kiderül:

az MVM szakemberei szerint a kivitelezés nem felel meg a szabványoknak, s ilyen műszaki állapotban a cég nem hajlandó működtetni a világítást.

Nélkülük viszont az önkormányzat sem üzemeltetheti, hiszen a városnak ilyen jellegű cége, szakemberei nincsenek.

Ezt a helyzetet, amely nyilvánvalóan a tulajdonos felelőssége, Keresztes az előterjesztésében szemérmesen elintézi annyival, hogy „az átvétel akadozik”. Ezért azt kezdeményezi, hogy az önkormányzat vállalja át a téli időszak villamosenergia költségét a tulajdonostól és „támogassa ezzel az ott élő embereket”.

Nyilvánvaló, hogy a lakóparkban uralkodó viszonyok tarthatatlanok. Csakhogy Keresztes ott hajlít egy méreteset a valóságon, hogy ezzel nem a lakóparkban élőket „támogatná” a város (akiknek ez egyébként is csak pár hónapra jelentene megoldást), hanem a tulajdonost.

Aki viszont aligha szorul rá az egriek pénzére.

„Harmati László Eger, sőt a vármegye egyik leggazdagabb embere. Felháborító, hogy Keresztes Zoltán a jelenlegi súlyos gazdasági válság idején az egriekkel fizettetné ki egy milliárdos villanyszámláját, akiről köztudomású, hogy állam támogatásokból és ingatlanjai értékesítéséből hatalmas bevételre tett szert az elmúlt időszakban.”

– mutat rá Farkas Attila alpolgármester. Hozzáteszi: az üzletembernek minden bizonnyal arra is lenne elég forrása, hogy a térvilágítási hálózatot az MVM-nek átadható állapotba hozza, s így hosszú távú megoldás születhessen a jelenlegi áldatlan állapotokra.

Ebből nem telik villanyszámlára?

Az üzletember egyébként valóban nem szűkölködik anyagiakban. Nemrégiben adta el az Eger Park Hotelt Mészáros Lőrinc szállodás cégének, idén tavasszal pedig megnyitotta száz fős, állami támogatással épült egri munkásszállóját.

Az átadó után a HEOL-nak Harmati elárulta:

„optimistán figyeli a gazdasági helyzetet”, „beruházásokban gondolkodik” és a közeljövőben egy terménytárolót és tésztagyárat is létesít.

Az emelkedett hangulatú ünnepségen úgy fogalmazott: „Minden magyar szív ünnepel most, s így teszünk most mi is. Nem csupán elődeink nagysága, hazáért tett áldozatai emlékét, de azt is, hogy apró lépésekkel, de nekünk is lehetőségünk van hazánk boldogulásáért tenni.”

Nos, a jelek szerint Harmati „beruházásokban gondolkodik”, de saját villanyszámlája kifizetésében nem.

Nagy magyar szívébe nem férnek bele a Kemping-lakóparkban élők, a „hazáért tett áldozat” dicsőségét pedig szívesen átengedné az egrieknek: áldozzák csak ők a pénzüket egy milliárdos rezsiköltségeire.

Ami pedig Keresztest illeti: az nem nagy újdonság, hogy a Közgyűlésben mások politikai és anyagi érdekeit képviseli, hiszen „ellenzékiként” már tavaly február óta engedelmesen szavaz együtt a Fidesz-frakcióval. Igaz, mostanában, mióta Oroján Sándort kitessékelték a kormánypártból, mintha néhány hajszálrepedés mutatkozna e bizarr szövetségen.

Lehet, hogy a pixisből kikerült Oroján barátsága már nem jelent elég egzisztenciális biztonságot, s Keresztes új, milliárdos patrónust talált magának?

Facebook
Email