Nyomozást indítottak az ügyben.
Sajtótájékoztatót tartott Vágner Ákos a múlt héten azzal kapcsolatban, hogy 2025. február 17-én az egri önkormányzat bűnügyi adatszolgáltatási kérést kapott a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól, amely ismeretlen tettes ellen nyomozást indított különösen nagy vagyoni kárral járó hűtlen kezelés gyanúja miatt.
A rendőrségi nyomozás a még 2023-ban az önkormányzat és az akkori bérlők, a Cseh házaspár között felbontott szerződést vizsgálja. Vágner Ákos elmondta a szerződés felbontását követően négy körben folytatott le pályázati eljárást az önkormányzat a bérbeadásra, azonban ezek rendre eredménytelenek voltak. A vagyonrendeletnek megfelelően a sikertelen pályázati eljárások következtében a kezdeti havi 2,2 millió forintról 994 ezer forintra csökkent a bérleti díj. Ezt követően a vagyonrendeletnek megfelelően polgármesteri döntéssel a Szenátor Bisztró Kft. lett a bérlő.
Az ügy érdekessége, hogy akkoriban az Oroján Sándor vezette Fidesz-frakció és a velük szövetkező baloldali pártok Mirkóczki Ádám városvezetésének heves tiltakozása ellenére több alakalommal módosította a vagyonrendeletet. Akkoriban az önkormányzat az általuk módosított vagyonrendelet alapján volt kénytelen eljárni, mind a pályáztatás, mind a bérbeadást illetően. Információink szerint a Vágner Ákos által elmondott feljelentést éppenséggel pont az Oroján Sándor vezette közgyűlési többség által kinevezett EVAT Zrt. vezetése tehette korábban, ahogy a Katona-téri parkolóház esetében is.
A sajtótájékoztatón a rendőrségi adatigényléshez és a vizsgálódáshoz nem kötődően Vágner Ákos polgármester elmondta, hogy egyébként 2025. január 31-ével a Senator-házat bérlő cégnek új tulajdonosa lett, Mirkóczki Ádám volt polgármester.
Az, hogy Vágner Ákosnak mi volt a célja azzal, hogy bejelenti az új bérlő személyét nem tudni. Egy biztos, hogy a hétvégén Mirkóczki Ádámról szóltak az egri hírek, olyan félreérthető kontextusban, hogy a 2023-ban hozott közgyűlési döntéseknek köze lenne ahhoz, hogy 2025-ben Mirkóczki Àdám megvette a Senator-házat bérlő céget.
Mirkóczki Ádám a sajtótájékoztatón elmondottakra facebook bejegyzésében a következőket reagálta:
Mit szabad nekem Egerben?
Csak nézek, olvasok, figyelek, hallgatok és egyre kevésbé hiszem, hogy értelme lenne bárminek…
Ha valaki valaha polgármestere volt Egernek, vajon:
Szabad-e dolgoznia a városban!?
Szabad-e pénzért (nem is kevésért) önkormányzati ingatlant bérelnie!?
Szabad-e beruháznia, befektetnie!?
Szabad-e munkahelyeket teremtenie!?
Szabad-e adót fizetnie!?
Szabad-e egyáltalán léteznie!?
Ha ezekre a válasz igen, akkor nem értem mi a gond azzal, hogy tisztességes üzleti megállapodás útján, mint magánszemély megveszek egy céget, amely élő önkormányzati szerződéssel rendelkezve, fizet havonta 1 millió forint + ÁFA bérleti díjat, történetesen a Senátor házért, amelynek étterme egy kisebb megszakítással majd két éve zárva van.
Mi a baj azzal, ha megpróbálom élettel, tartalommal megtölteni úgy, hogy az üzleti kockázat az enyém, a város bevétele viszont fix. Sőt! Ha jól csinálom, több a munkahely és több adót fizetek a városnak!
Mert ugye kijátszottam magamnak a Senátort, olvasom szinte mindenhol! Igen, persze hogy ezt tettem. Már 2023 év elején tudtam, hogy ‘24 nyarán indulok és majd veszítek és persze még az ellenem 2021-ben létrejött Fidesz-baloldal koalíciót is meggyőztem, hogy valójában Csöpi néniék tovább akarják csinálni és nem ők kérik a megállapodásuk megszüntetését, de a közgyűlés bontsa fel a Cseh házaspárral megkötött élő bérleti szerződést! S láss csodát, az ellenem létrejött koalíciós többség ezt egyhangúlag el is fogadta tőlem, ahogy minden közgyűlésen, minden indítványomat! Annyira okos voltam, hogy én már 2023 év elején tudtam, hogy egy éven keresztül, négy alkalommal lesz sikertelen a nyílt licites eljárás, mert minden lehetséges ajánlattevőt meggyőztem, hogy ne merjétek kivenni a Senátort, mert az majd nekem kell 2025-ben. Sőt! Aki végre 2024 tavaszán kivette, azt is meggyőztem a választások után, hogy több emberrel tárgyalva ugyan, mégis nekem adja el a céget 2025 januárjában. Teljesen életszerű ugye!? S persze mindezt úgy “játszottam ki” magamnak, hogy az épület tulajdonjoga maradt az önkormányzaté és én fizetek a városnak bérleti díjat és nem a város nekem! Valóságos zseni vagyok! Átmentem a NER-lovagok legnehezebb szigorlatán…!
Ui: Viccet félre téve, akinek ennyire fáj mindez, szívesen továbbadom számára a céget felár nélkül, a magam ötleteit meg viszem máshová. Várom a jelentkezőket! – írta Mirkóczki Ádám bejegyzésében.
A korábbi időszakban egyébként az ingatlan korábbi bérlői, a Cseh házaspár is szerette volna megvásárolni a Senator-házat, azonban Oroján Sándor és a fideszes többség mindig úgy csűrte-csavarta a közgyűlési határozatokat és a vagyonrendeletet, hogy erre ne legyen lehetőségük. Ráadásul az eladásra irányuló licites eljárásokon és azt megelőző ajánlattételeken, olyan szélhámosok is megjelentek, akik a csillagos egekbe verték az árat, majd eltűntek. A berobbanó energiaválság, a megnövekedett költségek, valamint az Orojánék által generált poltikai cirkusz következtében végül a Cseh házaspár is elállt az ingatlan megvásárlásától, sőt az ingatlant sem akarták tovább bérelni. A Senator-ház körüli balhét a Fidesz generálta az elmúlt években és most nagyon úgy tűnik a múlt heti sajtótájékoztatóval Vágner Ákos folytatja azt.