A kápolnai Macskaárvaháznak gyűjtenek az Egerszólát-Tarnamente focimeccsen

Gólonként egy-egy zsák minőségi macskaeledellel és egy zsák macskaalommal gyarapodnak az állatvédők.

A rangadónak számító október 21-i Egerszólát-Tarnamente megyei másodosztályú mérkőzésnek, a végeredményen kívül ez is tétje lesz, hiszen a két csapat vezetői és játékosai úgy határoztak: ezúttal nekik is közös ügyük lesz az állatvédelem.

– A Tarnamente SE pályája és öltözője nálunk Kompolton van, amire nagyon büszkék is vagyunk, hiszen itt minden civil közösségi összefogásból, és a focit, a falujukat szerető emberek önkéntes munkájából, magánadományaiból jött létre – meséli Blahó László, a Tarnamente SE elnöke, helyi polgárőrparancsnok, önkormányzati képviselő.

Hozzáteszi: a Tarnamente SE létrejötte egyúttal kifejezi azt a gondolatot is, hogy „bár mi büszke kompoltiak vagyunk, de Kál-Kompolt-Kápolna, a három tarnamenti, szinte összeépült szomszédfalú együttműködésre van ítélve”.

Amikor a szomszédos Kápolnán, Kiss Norbert ötszörös Európa-bajnok Macskaárvaházának gyüjtünk állateledelt, egyúttal magunkon is segítünk, hiszen például az állatvédelem ügyében nincsen alternatívája a tarnamenti összefogásnak Feldebrőtől Kálig

– fogalmaz a helyi politikus.

– Az autósport mellett egyre inkább a foci is népszerű terepe az állatvédelemnek, így nagyszerű alkalom lesz a Trollfoci médiatámogatásával, az egerszóláti pályán úgy játszani a csapatunknak, hogy közben a legelesettebbeken és legkiszolgáltatotabbakon segítünk – fogalmaz Szalóki Péter a Tarnamente SE elnökségi tagja, a csapat öregfiúk játékosa, Kápolna alpolgármestere, aki Kiss Norbi barátjaként gyakori vendég és önkéntes a Macskaárvaházban.

„Én biztos ott leszek szombaton Egerszóláton a meccsen: a foci, az állatvédelem és a szóláti barátok meglátogatása egyenként is vonzó program lenne, de a három együtt egyszerűen tökéletes „– mondja dr. Pápai Ákos ügyvéd, egri önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom Heves Vármegyei elnöke, aki arról is beszélt: igazi hungarikum a nemzeti radikális fociszurkolói szubkultúra közösségéből alakult Szurkolók az állatokért mozgalom, amelynek csapatával szintén nagyon várja a személyes találkozást szombaton Szóláton.

„Természetesen mi is a helyszínen szurkolunk majd, egyrészt az adományt érő góloknak, a Tarnamentének, és annak, hogy ezúttal bárki nyer, győzzön az állatvédelem”

fogalmazott Bóday Csilla, a Macskaárvaház titkára.

Facebook
Email