A halált legyőző Krisztus azt üzeni: ne féljetek!

Manapság a felnőttek több dologtól félnek, mint a gyerekek, erőt ad nekünk, hogy Jézus legyőzte a sötétséget és a bűnt – hangzott el a Bazilikában nagyszombaton. 

A templom sötétjében, a húsvéti gyertya és a tűz megszentelésével vette kezdetét a nagyszombat esti húsvéti liturgia az egri bazilikában. A tüzet ezután szétosztották, így szimbolizálva, hogy Krisztus világossága szétterjedt az emberek között – írja az Egri Főegyházmegye honlapja.

A főpásztor az új tűzről gyújtotta meg a húsvéti gyertyát, a megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését hirdette.

„A halál és a bűn sötétjében Krisztus ereje és világossága kiterjed az egész emberiségre.”

Ezután hangzott föl az Exultet, a húsvéti örömének. Homíliájának kezdetén Ternyák Csaba érsek úgy fogalmazott: húsvét vigíliáján tudjuk a legerőteljesebben megvallani, hogy mi keresztények a feltámadt Krisztus követői, a Világosság fiai vagyunk! A húsvéti örömének mégsem a világosságot, hanem ezt az éjszakát nevezte többször is áldottnak. A halál bilincsét ekkor törte szét Krisztus és az alvilág mélyéről, mint győztes jött vissza.

Nincs már okunk félni az éjszakától és a sötétségtől, mert Krisztus világossága beragyogja az emberiség éjszakáját.

Nincs okunk a félelemre, mert a legnagyobb ellenségünk, a halál megsemmisült! A félelem mégis sok ember életét megkeseríti. Sőt, a felnőttek több dologtól félnek, mint a kisgyermekek. A mai világban azok sorát, amelyek táplálják a félelmeinket, felsorolni is nehéz lenne.

– mondta a főpásztor.

Hozzátette: az evangelisták apróbb eltérésekkel írják le ezt az éjszakát, apróbb különbségekkel, mást és mást emelnek ki, állítanak fókuszba. Az örömhírben Máté evangélista szerint egy angyal adja az asszonyok tudtára, hogy Jézus feltámadt! Üzenetét az angyal is így kezdi: “Ne féljetek!” Tudjuk, Jézus is mindig ezzel a bátorítással szólítja meg az embereket, amikor megjelenik nekik. Ne féljetek tőlem! – kéri Krisztus.

Ezért evett és ivott velük és Tamás apostolnak ezért mutatta meg sebeinek helyét, hogy meggyőződjenek róla, Ő valóságosan ott áll előttük. Bizony, manapság nagy szükség van erre a bátorításra, mert a mai világban megjelent egy újfajta félelem is. Már nemcsak a haláltól való félelem riaszt minket.

A főpásztor rámutatott:

a mai európai ember mintha magától Krisztustól és az egyházától is félne: mai világunkban, ebben a szellemi zűrzavarban sok ember már nem tud különbséget tenni a jó és a rossz, ellenség és barát között.

Ternyák érsek erre válaszul Szent II. János Pál és XVI. Benedek pápa szavait idézte, miszerint erre a szorongásra, egyedüli válasz, ha beengedjük az életünkbe Krisztust. S aki beengedi Jézust az életébe, abszolút semmit sem veszít, hanem ebben a barátságban bontakozhatnak ki az emberi természet nagy képességei, és bontakozhat ki az igazi szabadság tapasztalata. Ne féljetek Krisztustól, nem vesz el tőletek semmit, hanem mindent nektek ad! Aki neki adja magát, az megkapja a százszorosát és megtalálja az Életet – fogalmazott Ternyák Csaba.

Ősi hagyomány, hogy a húsvéti vigílián maga a püspök végzi a keresztelés szertartását a székesegyházban. Az érsek a keresztvíz megáldása után egy felnőttet keresztelt meg. A főpásztor hangsúlyozta: mindannyiunknak megújító megerősítés hálával visszagondolni saját keresztségünkre, arra a pillanatra, amikor az egyház tagjává lettünk. Felszabadító üzenet, hogy testvérünk, e szentség által meghal a bűnnek és lélekben teljesen megtisztulva új életre támad.

A keresztelésre készülő testvérünk ma éjjel átéli annak felszabadító üzenetét, hogy e szentség által most meghal a bűnnek és lélekben teljesen megtisztulva új életre támad. Anna, örömmel köszönt téged az anyaszentegyház – üdvözölte a keresztelendőt a főpásztor.

Az érseki beszéd után a víz megszentelése, és a beavató szentségek kiszolgáltatásának szertartása következett, majd a hívek, közösen megújították keresztségi fogadalmukat.

A szenvedő és keresztre feszített Krisztus titkában temetkezik el, hogy része legyen Krisztus feltámadásában és dicsőségében is. Egyedülálló éjszaka ez – emelte ki az érsek. Hozzátette: a feltámadt Krisztus dicsősége mindannyiunkban véget vetett a régi embernek, s benne új teremtménnyé váltunk. Azért imádkozunk, hogy akik testben és lélekben megújultunk, tiszta szívvel szolgáljunk Istennek. – zárta gondolatait Ternyák érsek.

(Fotó: Egeri Főegyházmegye)

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.