A Fidesz titkos alkut kötött a Parkolóház tulajdonosával, ami nagyon sokba fog kerülni

Hatszor annyi időre vállalnának kötelezettséget, sokkal több pénzért.

A keddi rendkívüli közgyűlésen tárgyalták újra a létesítmény újranyitását, ám a kormánypárti frakció hirtelen előhúzott egy döbbenetes javaslatot.

Az előző testületi ülésen nem sikerült döntést hozni a Katona Téri Parkolóház újranyitásáról, mivel a többség elutasította a városvezetés által a tulajdonos Agria Parkoló Kft-vel letárgyalt feltételeket. Ennek értelmében az önkormányzat 1 évre kötne bérleti szerződést, majd ezt követően újratárgyalnák a kontraktust. A Fidesz-frakció túl magasnak tartotta a bérleti díjat, és ragaszkodott ahhoz, hogy az önkormányzat vételi joga – az előző szerződéshez hasonlóan – az új megállapodásban is szerepeljen.

Ezt a városvezetéssel tárgyalva az Agria Parkoló Kft. nem fogadta el, erről a polgármester tájékoztatta is a képviselőcsoportot.

A rendkívüli közgyűlésen azonban kiderült, hogy a Fidesz közben az önkormányzat tudta nélkül, az egriek háta mögött megalkudott a tulajdonossal, méghozzá egészen más feltételekkel.

Érdekes módon a kormánypártiaknak már hajlandóak voltak engedni a vételi jog ügyében. Ennek azonban súlyos árat szabtak. A megállapodás-tervezet szerint 1 éves helyett 6 éves szerződést kéne kötni. Csetneki Attila fideszes képviselő komoly eredményként adta elő, hogy az első esztendőben a városvezetésnek ajánlott összeghez képest havi 600 ezer forinttal kevesebb lenne a bérleti díj. Csakhogy az ezt követő 5 évben 200 ezerrel többet, 6 milliót kellene fizetni minden hónapban.

Összesen tehát 423 millió forintnyi közpénz kifizetését vállalták a titkos paktumban.  

A polgármester javaslata szerint viszont az egy éves szerződés lejárta után akár 4,9 millió forintos havi bérleti díjjal is köthettek volna új egyezséget.

Mirkóczki Ádám elmondta: a város vezetését sem az Agria Parkoló Kft, sem a Fidesz-frakció nem értesítette a tárgyalásokról.

Méltatlannak nevezte, hogy az ennek nyomán született megállapodás-tervezetről úgy kellene dönteni, hogy a javaslatot tevő Csetneki Attila felolvasta a feltételeket egy jegyzetből.

Hozzátette: az 1 éves bérleti szerződés arra kényszerítené a tulajdonost, az önkormányzatnak pedig időt adna rá, hogy jobb megoldást keressenek. Így azonban a cég abban lesz érdekelt, hogy kitöltsék a hat évet, előtte a vételi jog ellenére sem fogja eladni a létesítményt. Ráadásul a jelenlegi gazdasági helyzetben lényegében elképzelhetetlen, hogy a városnak erre legyen pénze. Pláne, hogy a paktum szerint a vételár jövőre 1,2 milliárd forint lenne, az évi árindexálás miatt pedig hat esztendő múlva már 2 várhatóan csaknem milliárd.

Vagyis a Fidesz javaslata szerint az általuk korábban egyetlen évre is elfogadhatatlanul magasnak tartott bérleti díjat hat évig kellene fizetni. A polgármester Leszögezte: ilyen, a város számára kiemelkedően kedvezőtlen szerződést semmilyen körülmények között nem ír alá.

A polgármester szerint érthetetlen, miért akarja a Fidesz hat évre “kalodába zárni” a várost, “miért nem tanulunk az előző vezetés hibájából, amelynek rossz döntéseinek következményeit ma is viseljük?”.

“Vagy esetleg valakinek ezért visszaosztás jár?”

– tette fel a kérdést Mirkóczki Ádám.

Pápai Ákos felszólalásában rámutatott: a jelenlegi gazdasági válsághelyzetben, amikor a tervezett adóbevételeknek csak töredékét sikerült realizálni, az önkormányzat nem vállalhat semmilyen anyagi elköteleződést. “Letolt gatyával állunk a tulajdonos előtt” – foglalta össze a képviselő a helyzetet.

Minczér Gábor alpolgármester emlékeztetett: a város nagyjából annyi parkolóhelyet vesztett a Parkolóház megépítésével, mint amennyit nyert. Ráadásul ennyi helyet most is tudna létesíteni az önkormányzat, jóval kevesebből, mint amennyibe a létesítmény bérlése, vagy megvásárlása kerülne.

Leszögezte: elég elolvasni a ügyről szóló hírekhez érkező kommenteket, hogy lássuk: “az egriek legszívesebben beszántanák és sóval hintenék be a Parkolóházat”.

Az alpolgármester szerint így azt indítványozta, keressen az önkormányzat “alternatív lehetőségeket” a parkolóhelyek pótlására. A Közgyűlés többsége az indítványt elutasította.

Földvári Győző azt javasolta: indítsanak kisajátítási eljárást, vizsgálják meg, hogy így városi tulajdonba vehető-e a Parkolóház?

Ha erről születik egy szakértői állásfoglalás, tárgyalja újra a Közgyűlés a kérdést.

Farkas Attila hozzátette: ha sikerülne a kisajátítás, a kórház dolgozói és betegei számára ingyenessé tehetnék a parkolást. Elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy a fideszes javaslat értelmében a létesítmény üzemeltetését visszavenné az EVAT, amelynek “politikai kinevezett vezetői” korábban a Közgyűlés hozzájárulása nélkül záratták be.

A kisajátítási eljárás megindítását a testület többsége elutasította.

A Közgyűlés végül (a már eddig megszokottaknak megfelelően a velük rendre együtt szavazó “ellenzéki” képviselők támogatásával) a Fidesz indítványát fogadta el.

“Őszintén sajnálom, hogy az újjászervezett Fidesz-frakció ugyanott folytatja, ahol Orojánnal abbahagyta, színjáték volt az egész, nincs semmiféle változás, nincs két Fidesz, csak a tomboló rosszindulat” – foglalta össze az ülés tanulságait keddi közleményében Mirkóczki Ádám.

 

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.