Mirkóczki: Nincs jövő összetartás nélkül

A Pyrker téren, az országzászlónál vasárnap délután politikai és civil szervezetek, oktatási intézmények képviselői emlékeztek a békediktátum aláírásának évfordulójára.

Idén 103 éve, június 4-én a írták alá az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot, melynek értelmében Magyarország területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették, mellyel mintegy 3,2 millió magyar került idegen uralom alá.

Az elcsatolt területeken élő magyarság az elmúlt évszázadban számtalan jogtiprást és atrocitást szenvedett el, a 2. világháború végén pedig Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján és Délvidéken is valóságos népirtás zajlott nemzettársainkkal szemben.

Június 4-ét az Országgyűlés 2010-ben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.

Sokan ünnepként gondolnak erre a napra, én viszont úgy tekintek június 4-re, mint a magyarság történelmének egyik legtragikusabb gyásznapjára

– szögezte le Mirkóczki Ádám.

Hozzátette: 103 év történelmi távlatában kisebb csoda, hogy ma még mindig a magyar a legtöbb ember által beszélt nyelv a Kárpát-medencében. Ez mindenképpen dícséri a magyar géniuszt, a magyar gerincet, tartást és ha úgy tetszik, alázatot.

Az a hit, ami megtartotta a magyarságot Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, példaként szolgál számunkra is. Sem diktatúra, sem politikai ármánykodás, sem gazdasági, katonai, vagy egyéb elnyomatás nem tudta ezt megtörni – mondta a polgármester.

Kiemelte: az összetartozás egy fontos szó, főleg ha tettekben is megmutatkozik annak jelentése, de még fontosabb a magyarnak magyarral szembeni felelősségvállalása.

A 103 évnek üzennie kell a mai fiataloknak: nincs jövő összetartás nélkül

– fogalmazott Mirkóczki Ádám.

Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium diákjainak és a Lajtha László Néptáncegyüttes ünnepi műsorát követően a résztvevők elhelyezték koszorúikat az emlékműnél.

 

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.