Félrevezette a Közgyűlést az EVAT vezérigazgatója

Szűcs Tamást egy több mint egy évtizede a Tűzoltó Múzeumban dolgozó hölgy elbocsátásáról kérdezték, amit tagadott, ám lapunk úgy értesült, nem mondott igazat. 

A keddi közgyűlés napirendjén többek közt szerepelt a Tűzoltó Múzeum ügye is. A Heves Vármegyei Katasztrófavédelem megütközve jelezte a városvezetés számára, hogy az EVAT az intézmény bezárását tervezi, őket pedig a tulajdonukat képező kiállítási tárgyak elszállítására kérte.

Megmentené a Tűzoltó Múzeumot az EVAT-tól a városvezetés

Farkas Attila alpolgármester többek közt az kérdezte a holding vezérigazgatójától: igaz-e, hogy a múzeum egyik munkatársát már el is bocsátották? Szűcs Tamás válaszában tagadta, hogy az intézmény megszüntetésére készülnek. Szavai szerint csupán „racionalizálás” zajlik.

A vezérigazgató azt is állította: a múzeumból nem elbocsátás miatt távozott az egyik kolléga hanem azért, mert elérte a nyugdíjkorhatárt. (A TV Eger közvetítésében 3:11:28-től hangzik el.) Ezt többször megerősítette, leszögezve, hogy „nem rúgtunk ki senkit”.

Az Egripost azonban EVAT-os forrásokból úgy értesült, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Az intézmény több mint egy évtizede ott dolgozó munkatársának valójában felmondtak, ezt pedig hivatalosan is azzal indokolták, hogy a működtetést szüneteltetik.

Az tény, hogy a múzeum elméletileg még jelenleg is működik, ám a nélkülözhetetlen feladatot ellátó kollégát nem vették vissza.

Ha értesülésünk helytálló, akkor az önkormányzati holding vezérigazgatója valótlanságot állított a Közgyűlés előtt, név szerint is meghazudtolva az elbocsátott hölgyet. Ez önmagában is botrányos, ám ezen felül felveti azt a kérdést is: vajon más kérdésekben – például épp a Tűzoltó Múzeum váltig tagadott bezárása kapcsán – igazat mondott-e, és egyáltalán szavahihető embernek tekinthető-e ezek után a cégvezető?

Az üggyel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük Szűcs Tamásnak, amint válaszol rá, frissítjük cikkünket.

Facebook
Email