Döbbenetes: helyi politikusok is érintettek lehetnek a Tarna-pusztításban

A környezetvédők szerint bátorították, majd megpróbálták eltussolni a súlyos bűncselekményt.

Számos olyan információ birtokába jutottak, amelyek arra utalnak, hogy

több Heves vármegyei, illetve egri politikus bátorította, majd megpróbálta eltussolni a Tarna törvénytelen kiszivattyúzását

– mondta el lapunknak Bóday Pál, a példátlan környezetpusztítást leleplező Macskaárvaház Alapítvány vezetője. Hozzátette: az ügyben feljelentést is tettek.

Bóday szerint több szinten több féle módszerrel követtek el bűnpártolást, illetve hivatali kötelesség megszegését.

Az érintettek közt önkormányzati képviselő és polgármester is van.

A legkirívóbb eset talán az volt, amikor egy településvezető a kistérségi együttműködés szabotálásával fenyegette meg a Tarna-pusztító borászattal szemben fellépő kollégáit.

Bóday emlékeztet: a cég vezetői “politikai kapcsolataikkal” fenyegetőzve igyekeztek gátolni az ügy kivizsgálását.

A természetvédők azokra a politikusokra (köztük az egri közélet több ismert alakjára) is felhívták a hatóságok figyelmét, akik szerintük “rendkívül agresszívan és hangosan megpróbáltak olyan közhangulatot teremteni, amely lehetetlenné tette volna az elkövetők felelősségre vonását.”

Korábban írtunk arról, hogy tavaly augusztusban, amikor Közgyűlés az ökológiai pusztításért felelős Tóth és Tóth borászatot kitiltotta a városi rendezvényekről, Mirkóczki Zita és Keresztes Zoltán képviselők tiltakoztak a döntés ellen. A képviselő asszony ekkor tette azt az emlékezetes kijelentést, hogy “azt sem tudom, hol folyik a Tarna”.

Az érintettek nevét Bóday azonban egyelőre nem árulta el, mert, mint fogalmazott: “nem akar előnyt nyújtani” a felelősöknek. Hozzátette: nem mindegy, hogy a bűnpártoló magatartást felelőtlenségből, vagy haszonszerzési szándékkal követték el, s reméli, hogy a rendőrségi vizsgálat ezt is tisztázza majd.

A környezetvédőknek tudomására jutott az is, hogy

legalább egy hatósági eljárás során már bebizonyosodott, hogy a patak kiszivattyúzása biztosan törvénytelen volt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ugyanis egy júliusi helyszíni ellenőrzés nyomán jogellenes vízhasználat miatt vízgazdálkodási bírságot szabott ki.

Boday Pál szerint ez is azt bizonyítja, hogy Mirkóczki Ádám egri polgármesternek és a környezetpusztításért felelős borászat kitiltását megszavazó különböző pártállású képviselőknek “helyén volt a szíve”, amikor az egyértelmű bizonyítékokat látva felléptek a törvénytelenséggel szemben.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.