Warning: Undefined array key "options" in /home/klnojfkx/domains/egripost.hu/public_html/wp-content/plugins/elementor-pro/modules/theme-builder/widgets/site-logo.php on line 123
Maradhatnak a pártemberek a városi cégek élén - Egripost.hu

Maradhatnak a pártemberek a városi cégek élén

Farkas Attila a Közgyűlés csütörtöki ülésén azt javasolta, hogy a városi cégek vezetői ne lehessenek párttagok.

Az alpolgármester emlékeztetett: Egerben sajnos több évtizedes gyakorlat, hogy az önkormányzati cégek élére pártpolitikai szempontok alapján neveznek ki szakmai kompetencia és gyakorlat nélküli embereket. „Vessünk véget a pártemberek korszakának!”  – fogalmazott Farkas Attila.

A javaslatot már az októberi közgyűlésen is megfogalmazta módosító indítványként, most önálló előterjesztésként nyújtotta be.

Dr. Csetneki Attila elmondta: az elvvel alapjában véve egyetért, ám a párttagságot kizáró tényezővé tenni szerinte Alaptörvénybe ütközik.

Farkas Attila emlékeztetett: számos olyan munkakör van, amely kizárja a párttagságot, és úgy véli, egy cég tulajdonosa megszabhat bizonyos kritériumokat.

„Az én szándékom az, hogy a városi cégeket a mindenkori politikai erőktől függetlenül vezessék, és erre sajnos az elmúlt évtizedekben alig volt példa” –

mondta el az alpolgármester.

A javaslatot a Közgyűlés elutasította.

Facebook
Email