Nagyszabású autós rendezvény Egerben, nyáron érkezik az AUTÓ SHOW

Veterán és versenyautó kiállítással egybekötött három napos rendezvény Egerben 2026. június 5-7. között a Kemény Ferenc Sportcsarnok területén.


Az Eger a Hobbink Öntevékeny Civilek Társasága Egyesület a több mint 6000 m²-es területen rendezi meg az (kattints ide) –> AUTÓ SHOW EGER eseményt,  melyen autószalonok, versenyautó-kiállítók és veteránjármű-tulajdonosok mutatják be legújabb modelljeiket, technológiai fejlesztéseiket, valamint történelmi ritkaságaikat az érdeklődők és a szaksajtó számára.

Az egyesület által szervezett esemény ingyenesen lesz látogatható, a programok között szerepelnek; különböző interaktív, virtuális játékok, autószimulátor, ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás, elektromos kisautózás, hordóvonatozás, pedálosautózás, majorette táncshow, közlekedésbiztonsági eszközök bemutatása. Az érdeklődők találkozhatnak a hazai versenyautós világ ismert versenyzőivel, valamint támogatói jegy vásárlása ellenében minden korosztály számára verseny- és veterán autókkal biztosítják az élményautózást is.

A rendezvény célja, amellett, hogy önfeledt szórakozást szeretnének biztosítani a kilátogatóknak, a szervezők a bevétellel és az összegyűlt támogatásokból járulnak hozzá Eger és környékén lévő településeken élő hátrányos helyzetű gyermekek nyári táboroztatásához és őszi iskolakezdéséhez.

A szervezők felhívásukban közzétették, hogy a rendezvénysorozat sikeres megvalósításához már eddig is számos vállalkozás, cég és magánszemély adta a hozzájárulását. Kérik, aki teheti és egyetért a céllal az esemény megvalósulásával támogassa őket az alábbi számlaszámon:

Eger a Hobbink Öntevékeny Civilek Társasága Egyesület
10410400-00000100-52063056
Kérik a közleményben feltüntetni: Auto Show Eger 2026

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.