970 millió forintért árulják az Ifjúsági Ház épületét

Döntött a fideszes többség.

Sürgősségi indítvány terjesztett be a csütörtöki közgyűlésre Vágner Ákos polgármester, melynek az volt a célja, hogy a korábban Ifjúsági Házként is működő épületet eladja Eger Város Önkormányzata. A közgyűlési vitában Huszti Péter és Domán Dániel önkormányzati képviselők hevesen érveltek az ingatlan értékesítése ellen, illetve arról kérdezték a polgármestert, hogy miért nem találnak új funkciót az épületnek az eladás helyett, illetve felmerült az a lehetőség is, hogy már van bejelentkező vételi szándékkal az ingatlanra. A polgármester válaszában elmondta, hogy minden lehetőséget megvizsgáltak, de jelenleg nem tud a város megfelelő rendeltetést találni az épületnek, valamint elmondta azt is bárki indulhat a nyílt licites eljáráson. A polgármester álláspontja szerint az értékesítéséből befolyó összeget többek között parkfenntartásra, köztisztaságra, szemétszállításra fogják fordítani.

Az eladásra kiírt épület a Széchenyi utcán.

Az előterjesztésből az is kiderült, hogy az ingatlan forgalmi értéke 970.000.000,- Ft., erről az összegről fog indulni a licitálás 2025. június 12-én 10.00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. számú tárgyalójában. Kíváncsian várjuk mekkora lesz az érdeklődés az ingatlanra.

Az előterjesztést Vágner Ákos vezetésével, a fideszes többség elfogadta. Az üggyel kapcsolatban a Civil Közéleti Egyesület a facebookon az alábbiak szerint reagált:

“Lezárul egy korszak Eger életében – Eladják az Ifjúsági Ház épületét

A Vágner Ákos polgármester által vezetett fideszes közgyűlési többség eddigi legbotrányosabb döntését hozta meg tegnap. Eladják Eger történelmi belvárosában a Széchenyi utca 16. szám alatti 1815-ben épült az egriek által Ifjúsági Házként ismert épületet.

Jól jegyezzék meg az egriek ezeket a neveket: Vágner Ákos, Gömöri László, Gulyás László, Gál Judit, Csákvári Antal, Dr. Hadnagy József, Hrabóczky Zsolt, Majorosné Juhász Eszter, Molnár Tibor. Ők kilencen azok, akik úgy döntöttek nincs Egernek szüksége arra az épületre, ahol fiatalok generációi nőttek fel. Ők azok akik, azt mondják nincs és nem is lehet funkciót adni az épületnek. Ők azok, akik külső érdekeknek mondvacsinált okokra hivatkozva kijátsszák az épületet. Ők azok, akiknek nem fontos az épület történelmi múltja és a helyi társadalom emlékezetében betöltött szerepe.

Az értékesítés indoklásában két rémisztő egyben elkeserítő kijelentést tett Vágner Ákos polgármester. Az első, hogy a felújított épületnek nem tud az Önkormányzat semmilyen funkciót találni. A másik, hogy az értékesítésből befolyó pénzt rágcsálóirtásra, parkfenntartásra, takarításra akarják elkölteni, magyarul az idei évi működési költségek fedezésére.

Szomorú, hogy egy megyei jogú város a történelmi belváros egyik legfrekventáltabb helyén képtelen funkciót találni egy felújított épületnek. Még elkeserítőbb pedig az, hogy az épületből bejövő hasznot, nem befektetni, más ingatlan vásárlására, értékteremtésre akarja használni, hanem még idén olyan célokra elkölteni, ami alapvető dolga az önkormányzatnak. Ilyen alapon akár el is égethetnék a pénzt, év végére úgysem marad semmi belőle. Ez a felelős vagyongazdálkodási politikája a Fidesznek és Vágner Ákosnak.”

Közzétették a szavazás eredményét is, mely alapján kiderült, hogy csak a jelen lévő fideszes képviselők támogatták az ingatlan eladását:

A szavazás eredménye.
Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.