Jubileumi emlékülést tartott a 41 éves Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Egerben.
A szervezet fennállásának kerek negyvenedik évfordulóját tavaly ünnepelte volna, ám a járvány miatt erre csak most kerülhetett sor.
„40 évvel ezelőtt még azért küzdöttünk, hogy észre vegyenek minket. Ma már azt akarjuk, hogy észrevétlenül tanulhassunk, dolgozhassunk, élhessünk, mint bárki más”
– írták a rendezvény meghívójában.
A Megyeházán tartott rendezvényt Radics Istvánné, az ÉFOÉSZ Heves megyei elnöke nyitotta meg, beszédet mondott többek közt a szervezet országos vezetője, Gyene Piroska, Tarné Dobi Erzsébet pedig érintett szülőként osztotta meg emlékeit a jelen levőkkel.
Az emlékülésen köszöntőt mondott Farkas Attila alpolgármester, aki az önkormányzat nevében megköszönte az ÉFOÉSZ megyei szervezetének, Radics Istvánnénak és kollégáinak, hogy hosszú évek óta segítik és felkarolják Egerben és a térségünkben élőket. Hangsúlyozta: a szervezet által nyújtott szolgáltatások
a fogyatékos emberek segítésén túl a helyi társadalmat is közelebb hozza a megértéshez, az elfogadáshoz és a segítői attitűd kialakításához.
Városunk önkormányzata elismeri a szervezet munkáját, eddig is és ezután is támogatni fogja – szögezte le.
Hozzátette: a szervezet eredményes és sikeres évtizedeken van túl, az a társadalmi szerepvállalás és érdekképviselet, amivel kiállnak a fogyatékos emberekért városi és országos szinten is kiemelkedő.
Leszögezte: nagy szükség van az ilyen szervezetekre, hiszen a sokszor a leterhelt állami és önkormányzati szektor intézményrendszere mellett, olyan segítségek tudnak nyújtani az embereknek, mely növeli a szolgáltatásokhoz való hozzáférést és felhívja a társadalom figyelmét azokra az emberekre akik sok esetben nehezen tudnak önmagukról gondoskodni.