Új játszótér várja a lajosvárosi gyerekeket

A tavalyi évben indított felújítási és fejlesztési programsorozat újabb mérföldkőhöz érkezett az új Ifjúság utcai játszótér átadásával.

Eddig a Lajosvárosban a Mátyás király út nyugati felétől a Szalóki útig terjedő 1 négyzetkilométeres területen mindössze egyetlen játszótér volt.

Sós Tamás önkormányzati képviselő választókerületi alapjából ötmillió forintot ajánlott fel, amelyből a Kiskanda utcában alakítottak ki egy kiskorcsoportos játszóteret.

Komlósi Csaba önkormányzati képviselő 2021 és 2022-es év teljes választókerületi alapját erre a célra ajánlotta fel, így sikerült megvalósítani egy-egy játszóteret a Borház soron és az Ifjúság utcában is.

Az Ifjúság utcai játszótér 9 millió forint képviselői felajánlásból 2 millió forint fejlesztési pénzből valósult meg a tavalyi évben átadott bringapark szomszédságában

– derült ki Minczér Gábor alpolgármester és Komlósi Csaba közös sajtótájékoztatóján.

Így a Városi Sportiskola területén most már kicsik és nagyok egyaránt sportolhatnak és játszhatnak egy biztonságos, kulturált és élményteli környezetben.

A játszótéren

  • egy közösségi sarok tűzrakóhellyel, padokkal és asztalokkal,
  • egy sík terület, ahol lehet futkározni vagy labdázni,
  • egy nagy játszóvár három toronnyal és két csúszdával,
  • egy szabadon álló mászóka,
  • egy mini torony kis csúszdával,
  • egy nagyobb homokozó,
  • valamint két hinta várja a kicsiket.

58 játszótér újult meg

A 2022 tavaszán elvégzett játszóterek felülvizsgálata során 80 játszótér, mintegy 300 játszóeszközének közel fele balesetveszélyes minősítést kapott. Az átfogó felújítás során 22 játszóteret meg kellett szüntetni, mert olyan állapotban voltak, hogy felújításuk indokolatlan lett volna.

A fennmaradó 58 játszótéren azonban a képviselők választókerületi alapból történő felajánlásával és az éves költségvetésből az önkormányzat elvégezte a szükséges javításokat, illetve az elhasználódott és balesetveszélyes eszközök fejlesztését és cseréjét.

Új eszközökel bővültek a játszóterek a Bervában, a Pásztorvölgyben, az Északi városrészen és az Almagyar dombon. Az érsekkerti játszótéren elbontott mászókát egy új csúszdás játszóvárral pótolták. Itt a munkálatok hamarosan befejeződnek, majd következik a Pozsonyi utcai és a Rajner Károly utcai játszótér felújítása.

Facebook
Email