Sérült fiatalok kezdhetnek önálló életet Egerben

Jövő év elején 18 fogyatékossággal és autizmussal élő embertársunk lelhet otthonra a városban.

A projekt az Értelmi Sérültek Gyöngyház Egyesületének gondozásában valósul meg.

A szervezet egy uniós pályázatnak köszönhetően több, mint 400 millió forintból 4 ingatlan vásárlásával 18 értelmi fogyatékossággal élő vagy autista fiatal felnőtt számára teremtette meg a támogatott lakhatást és ezzel együtt az önálló élet lehetőségét.

 

 

A 2024. január 2-tól működő lakóotthont Juhász Attila Simon, a Heves Vármegyei Közgyűlés elnöke, Ungi József, Iklad polgármestere, valamint Farkas Attila alpolgármester és Apostol András, az egyesület elnöke részvételével adták át a Zúgó utcában.

 

 

A projekt keretében bútorokkal, eszközökkel szerelték fel az ingatlanokat, illetve közbeszerzés keretében sikeres járműbeszerzést is megvalósítottak.

A kezdeményezést az önkormányzat is messzemenőkig támogatásáról biztosította.

Az egyesület 2005 óta biztosít Pest megyében, Ikladon fogyatékossággal és/vagy autizmussal élőknek fejlesztést, foglalkoztatást és lakhatást. Olyan közösséget hoztak létre, melyben mindenki megélheti, hogy mindannyian egyenlőek és egyformán értékesek vagyunk és mindenkor számíthatunk egymás segítségére. Egy olyan közösséget, melyet mindenkor és mindenek felett a kölcsönös elfogadás és a partnerség vezérel, ahol mindenki képességei szerint járulhat hozzá egy közös, nagyobb Jóhoz.

A jövő év elejétől Egerben is megvalósuló támogatott lakhatás egy olyan lakhatást biztosító ellátási forma fogyatékossággal élőknek, ahol megtapasztalhatják mind nagyobb önállóságukat. Az otthonban esetfelelős és segítő munkatársak kísérik a mindennapokban a lakócsoportot és nyújtanak segítséget.

Támogatásukkal a lakók közösen állapodnak meg az együttélésük szabályairól, kezelik esetleges konfliktusaikat, megtervezik és elvégzik a ház körüli teendőket, alakítják közösségi rítusaikat, szokásaikat.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.