Rekordszámú gólya érkezik ősszel az Eszterházy Egyetemre

Csaknem 2600-an nyertek felvételt az Egerben és Jászberényben működő Eszterházy Károly Katolikus Egyetem 5 karára idén.

Az egri képzési helyen szeptemberben 2258 hallgató, míg a Jászberényi Campuson 325 fő kezdheti meg tanulmányait. Nappali tagozatra 961-, levelező és távoktatás tagozatra több, mint 1600 fő nyert felvételt – tájékoztat az intézmény.

Alapképzésen 1721-, míg mesterfokozatot nyújtó szakokon 584 fő tanulhat az EKKE hallgatójaként, felsőoktatási szakképzésre pedig 288-an iratkozhatnak be a szeptemberi Gólyahéten. A leendő hallgatók 90%-a állami ösztöndíjas képzésben vesz részt szeptembertől.

Az egyetem oktatási kínálatában továbbra is igen kedvelt a pedagógusképzés: a felvettek több mint 40%-a ezen a területen kezdi meg tanulmányait. A legtöbben – vagyis több, mint ezren – a pedagógusképzés alapszakjain (csecsemő- és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus, tanító, gyógypedagógus), valamint az osztatlan és a rövidciklusú tanári mesterképzéseken tanulhatnak tovább. A további képzési területek közül kiemelkedő az informatikai, a gazdaságtudományi és a sporttudományi szakokra felvettek száma. Sok hallgatót vonzottak a művészeti szakok is, kiemelkedően népszerű a tervezőgrafika, a mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak.

Az intézmény nem csupán őrzi népszerűségét, hiszen a felvételi ponthatárok július 26-i megállapítását követően kiderült, hogy az egri székhelyű egyetemre 43%-kal több hallgató nyert felvételt, mint egy évvel korábban.

Az egyetem gólyái a felvettek.uni-eszterhazy.hu oldalon minden fontos, hasznos információt megtalálnak, amire a felvételről szóló örömhír feldolgozása után szükségük lehet.

A pótfelvételi eljárás július 28-án indul és augusztus 6-ig tart. Aki nem nyert felvételt a július 26-i ponthatár-megállapítás során, vagy nem jelentkezett az általános felvételi eljárásban, a pótfelvételin nyújthat be jelentkezést valamennyi képzési területen.

A pótfelvételi eljárásban meghirdetett állami ösztöndíjas képzések: pedagógusképzés alapszakjai (csecsemő- és kisgyermeknevelő, gyógypedagógus, óvodapedagógus, tanító); osztatlan és rövidciklusú (2-4 féléves) tanárképzés; kántor alapszak; informatika képzési terület alapszakjai (gazdaságinformatikus, programtervező informatikus); természettudomány alapszakjai (biológia, földrajz, kémia).

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.