Mirkóczki: valakik súlyos közpénzeket akarnak eltenni a Garzonház felújításából

Zsúfolásig megtelt a Wigner Jenő Technikum terme, ahol az egriek a polgármestertől kérdezhettek, illetve mondhatták el véleményüket az elmúlt három évről.

 

❗️TEGYÜNK EGYÜTT EGERÉRT❗️

✅ A lakossági fórumsorozatom idei utolsó állomásán a 11. sz. választókerületben vártuk Önöket és mondhatták el nekünk személyesen észrevételeiket, kérdéseiket!

Köszönöm, hogy ott voltak!

Jövőre folytatjuk, várom Önöket!

Találkozzunk januárban is!

A következő időpontokért és helyszínekért kövessék Facebook oldalamat!

Posted by Mirkóczki Ádám on Thursday, December 1, 2022

 

Kedden a Felsővárosban harmadik állomásához érkezett a polgármesteri lakossági fórumsorozat. A rendezvényre Minczér Gábor választókerületében került sor, akiről Mirkóczki Ádám úgy fogalmazott:

„Az én munkám az övé nélkül gyakorlatilag értelmezhetetlen, hiszen általános helyettesem.”

A fórumon többek közt szóba került a Garzonház életveszélyes állapotba került korlátrendszere is. A polgármester ennek kapcsán elmondta: az épület vagyonkezelője az EVAT, így az ilyen javítási munkálatokat is a cég kötelessége volna elvégezni. Hozzátette: a cégnek bőven lenne erre pénze, amelyet egyébként eleve kizárólag karbantartási költségekre fordíthat. A Fidesz a legutóbbi közgyűlésen mégis azt javasolta, hogy a felújításra az önkormányzat közbeszerzés keretében biztosítson forrást a 2023-as költségvetésből.

Ez azonban azt jelentené, hogy csak jó fél év múlva kezdődhetnének meg a munkálatok, holott az életveszélyes állapot vis maiornak minősül, s ilyen esetekben közbeszerzést nem kell kiírni.

„Szerintem itt valaki, vagy valakik itt sumákolnak. Valaki, vagy valakik súlyos közpénzeket szeretnének ezen projekt kapcsán eltenni” 

– mutatott rá a polgármester.

Minczér Gábor elmondta: a november 24-i közgyűlésen kezdeményezte, hogy a a Tűzoltó téri ingatlan eladásából származó 300 millió forintot használják fel a Garzonház felújítására.

A testületi ülésen jelen volt az EVAT vezérigazgatója is, aki Minczér kérdésére elismerte: ez az összeg jelenleg is egy számlán pihen.

A Fidesz frakcióvezetője, Oroján Sándor azonban elutasította ezt a megoldást, mondván, ez az EVAT pénze, amelyhez az önkormányzatnak semmi köze.

„Csakhogy az EVAT 100 százalékban Eger városának, az egri embereknek a tulajdona”

– szögezte le az alpolgármester.

 

 

Facebook
Email