Minczér Gábor: Vesztettünk, de nem buktunk meg

A Civil Közéleti Egyesület a legnagyobb ellenzéki erő Egerben, folytatják a munkát.

„Hatalmas ellenszélben kampányoltunk, válogatott gyalázkodások és rágalmak zúdultak ránk, lejárató szórólapok, plakátok, kamu „közvéleménykutatások” lepték el a várost” – értékeli a mögöttünk hagyott hónapokat lapunknak Minczér Gábor alpolgármester.

„Jobb, és baloldalról is támadtak minket, a város 2010 előtti és utáni hatalmi elitje összefogott ellenünk. Mi ugyanis nem voltunk hajlandóak a pártpolitikai zsákmányszerzés logikája alapján vezetni Egert, és ezt ők nem bocsátották meg nekünk. Az írmagját is ki akarták irtani a városból ennek a szemléletnek, de ez nem sikerült”

– mutat rá.

Minczér szerint a Fidesznek kedvezett az is, hogy az EP-, és az önkormányzati választásokat egy napra írták ki, hiszen a kormánypárt így a „háborús propaganda-gőzhengerrel” mozgósítani tudta a szavazóit. Így aztán Eger mellett számos más megyeszékhelyet, például Salgótarjánt, vagy Miskolcot is visszahódították.

„Ilyen körülmények között a szavazók is 26,5 százaléka voksolt a közös munka folytatására, végül az alig egy éve alapított Civil Közéleti Egyesülettel csak 9 százalékkal maradtunk le a teljes kormánypropaganda és fideszes kampánygépezet által támogatott Vágner Ákossal szemben,  – mutat rá.

„Az egyértelmű, hogy a választást elvesztettük, de úgy érezzük, nem buktunk meg

– fogalmaz az alpolgármester.

Megjegyzi: azok viszont, akik saját szavazóikat is elárulva kormánypárti, illetve ellenzéki oldalról paktimot kötöttek egymással, hogy önös érdekeiket rákényszeríthessék a városra, valóban megbuktak. Kiesett a Közgyűlésből Mirkóczki Zita, Oroján Sándor és egy képviselő kivételével a teljes egykori Fidesz-frakció.

Hozzáteszi: alaposan leszerepeltek azok is, akik „folyamatosan rágalmaztak minket, fennen hirdették, hogy csúfosan meg fogunk bukni, akik kamu közvéleménykutatásokkal akarták félrevezetni az egrieket, melyek szerint Mirkóczki Ádám még 20 százalékot sem kapott volna”.

Hasonló sorsra jutottak az egri ellenzéki pártok is. Pál György csak messze lemaradva a harmadik helyezést érte el, ám az általa elvitt szavazatok végül biztosították Vágner Ákos győzelmét. Ennél is nagyobb karasztrófa számukra, hogy a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd összefogva, komoly pénzeket elégetve a kampányra, összesen egyetlen képvidelőt tudtak kompenzációs listán a Közgyűlésbe juttatni.

„A rendszerváltás óta még soha nem volt ilyen gyenge a baloldal a városban, 2010 óta pedig soha nem értek el ennyire pocsék eredményt az ellenzéki pártok. A Fidesz hatalomra segítésének oltárán feláldozták önmagukat, amiért még nem is lenne olyan nagy kár – de sajnos feláldozták az ellenzéki szavazók képviseletét is.”

– mutat rá Minczér Gábor.

Jellemző példaként említette választókörzeti ellenfelét, az MSZP-s Török Zsoltot, aki 20 éve eltűnt az egri közéletből.

„A választásokra most visszatért, messze lemaradva harmadikként szerzett, 269 szavazatot (11,2%) Én 76 vokssal kaptam kevesebbet a fideszes jelöltnél. A választókörzetet így sikerült kevesebb mint 34 százalékkal megnyernie a Fidesznek, Török meg dolga végeztével hazaballag Békéscsabára.”

Hozzáteszi: „az, hogy ilyen, járvánnyal, háborúval, gazdasági válsággal, elszabadult inflációval nehezített öt év után, melynek során a Fidesz és a velük összeálló „ellenzéki” képviselők paktumának köszönhetően a közgyűlési többséget is elveszítették, még ilyen sokan szavaztak a munka folytatására, semmiképpen sem bukás”.

„Ez a bizalom kötelez. A választások során világossá vált, hogy a Civil Közéleti Egyesület a legnagyobb, egységes ellenzéki erő a városban, az egriek továbbra is számíthatnak ránk, képviselni fogjuk érdekeiket a közéletben és a Közgyűlésben”

– szögezi le.

Hozzátette: az egyesület elnöke, Huszti Péter által alapított „Eger a Hobbink!” öntevékeny csoport továbbra is folytatja városszépítő munkáját.

„Számunkra ez nem kampányfogás volt, nekünk tényleg ez a város az első és a legfontosabb, ezen nem változtat az, ha már nem mi vezetjük”

– hangsúlyozza Minczér Gábor.

Facebook
Email